Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)
Egy nunciusi jelentés forrásértéke mos tekintetben inkább a középkorkutatás, mintsem a kora újkor kutatási metodikáját kellett követnünk. Kutatásunkból mindazonáltal az alábbi, történettudományi tézisként definiálható eredmények születtek: 1. Lippay prímás 1665 áprilisa után nem tart szorosabb kapcsolatot a francia diplomáciával. Grémonville bécsi rendkívüli követ jelentéseiben ezt követően jószerével már csupán halálhíre szerepel. 2. 1665 novemberében Szelepchény a „katolikusok”, a „vele tartó püspökök”, vagyis a status ecclesiasticus nevében egy alternatív közjogi koncepciót tárt Giulio Spinola pápai nuncius elé. 3. A koncepció lényege, hogy az egyházi rend nem fogadja el a különféle gyűléseken szóba került elképzeléseket, így sem egy „erős külföldi fejedelmet” nem akarnak a magyar trónon látni, sem pedig nem támogatják a Szent Római Birodalomba való tagozódás gondolatát. Helyette a pápa védnöksége alá kívánják helyezni a Magyar Királyságot és Erdélyt. 4. A gyakorlati végrehajtást nem az Apostoli Szék általi bekebelezéssel, hanem az új uralkodó pápa általi törvényes invesztitúrájával képzelték el, illetve a cserébe a Szentszéknek fizetendő éves adó formájában. A megvalósítás stratégiai hátterét a püspökök kezén levő várak és jövedelmek képezték volna, mindenekelőtt az „ország kulcsaként” aposztrofált Nyitra. A várat Szelepchény prímás egészen 1667 októberéig a kezében tartotta. 5. A nuncius jelentéséből egyértelműen kiderül, hogy a koncepció a magyar trón megüresedése esetére került kidolgozásra. 1665. júniustól a 25 esztendős, Szelepchény által gyenge testalkatúként (debole complessione) jellemzett I. Lipót volt az osztrák Habsburgok egyetlen férfi, ráadásul nőtlen és gyermektelen tagja. Az esetlegesen dinasztikus trónigényeket támasztó spanyol ág közeli kihalásával 1665 szeptemberétől a teljes európai közvélemény számolt. 6. A magyar közélettel ellentétben az osztrák örökösödés kérdése ekkor még várakozás szintjén sem merült fel az európai politikában. Giulio Spinola nuncius válaszában rövid úton elutasította a Szelepchény által előtte felvázolt elképzelést. Nyomatékkai felhívta az ekkor még kalocsai érsek és magyar udvari kancellár figyelmét arra a hatásra, amit az elmondottak a császári döntéshozatal körében kiváltanak. 7. Ezt követően nincsen nyoma annak, hogy a szűk két hónap múlva esztergomi érsekké és az ország főkancellárjává kinevezett Szelepchény bármilyen lépést is tett volna a pápai diplomácia előtt ismertetett koncepció vagy más, az Ausztriai-ház magyarországi uralmával szemben alternatívát képviselő elképzelés érdekében. 8. Az 1664. évi vasvári békét követő rendi szervezkedés(ek) vezetői között az egyházi rend részéről Lippay György mellett Szelepchény György nevét is meg lehet említeni. Szerepe elődjééhez hasonlóan jól körülhatárolható. Lippay elsődlegesen az oszmánok elleni háború folytatásával (Érsekújvár ostroma 97