Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)
Egy nunciusi jelentés forrásértéke csakis a bécsi udvar oldalán és a bécsi udvarban lehet politizálni. Amikor Szelepchény 1668 őszén részt vállalt a felelős koncepciók kidolgozása helyett 1667- től mindinkább kalandos összeesküvésbe váltó szervezkedés leleplezésében, majd 1670-ben felszámolásában, annak világos tudatában tette ezt, hogy a Magyar Királyság ekkortájt mintegy 150 éves létének a Habsburgok formálódó dunai monarchiájában nincs megvalósítható alternatívája. Valóban, 1918-ig, még további 250 évig nem is volt, s ez a felismerés pontosan ugyanaz, mint ami a Pragmatica Sanctio 1723-as törvénybe foglalásához vezetett. A prímás-főkancellár e kereteken belül igyekezett védelmezni a magyar rendi/nemzeti jogokat, érdekeket, lehetőség szerint visszafogni a megtorló gépezet működését; továbbá e kereteket kihasználva törekedett minden lehetséges eszközzel erősíteni saját felekezete pozícióit - saját korában még egyáltalán nem kivételes módon. 1670-re fél évtized homályába vesző, néhány megbeszélésen elhangzott szóbeli kijelentésen kívül semmilyen nyoma nem maradt a Magyarország feletti pápai protektorátus elképzelésének. Szelepchény a jelek szerint sokkal ügyesebben húzódott vissza, mint Lippay prímás, akinek ellenérzéseiről, terveiről nemcsak a francia diplomácia jelentései szólnak, hanem a rendi/nemzeti hagyomány is megőrizte „ellenzékbe kerülését”.177 Ugyan Lippay tulajdonképpen Grémonville-nek sem tárt fel semmi különöset, mármint ami a konkrétumokat illeti, mindössze azt, hogy a bécsi udvar ellenében fontolgatják Érsekújvár megostromlását. Olyan fantasztikus programot pedig végképp nem közölt a francia követtel, mint amilyent a kalocsai érsek-kancellár Spinolával.178 177 Leginkább szemléletes példája ennek az 1684-es Manifestum, amelyben Lippay Wesselényivel és a kivégzettekkel együtt mint magni heroes jelenik meg a Thököly-féle török orientáció igazolására és legitimálásra. Vö. Péter Katalin: A múlt és a jelen a Thököly-felkelés ideológiájában. In: A Thököly-felkelés és kora... 199-204., 202-203. 178 A Szelepchénynél jóval indulatosabb karakterű Lippay „prekuruc” képének kialakulása tehát inkább vezethető vissza élete utolsó éveiben tett kijelentéseire, mintsem tényleges diplomáciai lépéseire, amelyekben kellő körültekintést tanúsított. (Nemcsak Grémonville előtt volt óvatos, Rómába is mindenki másnál megbízhatóbb unokaöccsét küldte, láthattuk.) „Halála után elhitték, hogy egy izhen az asztalnál Leopoldról mondta volna »átkozott legyen e kéz, mely a koronát a hit szegő fejére tette le«.” Pauler idézete Szepesi Pál másolataiból teljesen hihetőnek tűnik, annak ellenére, hogy Lippay 1664. október elején még kedvezően nyilatkozott az uralkodó személyéről Trinkell Zakariásnak adott utasításában, optimus princepsnek nevezve őt. Vö. Tusor Péter: Lippay prímás, a vasvári béke és a német birodalmi rendek (1664. október). In: Litterarum radices amarae, fructus dulces sunt. Tanulmányok Adriányi Gábor 80. születésnapjára. Szerk. Tibor Klestenitz - István Zombori. Budapest, 2015, 79-88., 84. Vö. még Tusor: Lippay... és a „ Wesselényi-összeesküvés... ” i. m. Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk: nyilván nem ez volt Szelepchény egyetlen - bár kétségkívül a legfontosabb - lépése az ügyben, de csak ezt az egy nyomot hagyta. Amiről viszont sem a kortársai, sem az udvar nem értesült, velünk ellentétben. Az információt kezdettől fogva a pápai titok virtuális pecsétje zárta le, közel 350 évig rejtőzött a Vatikán archívumának mélyén. A rendi szervezkedésben való tényleges részvételét ügyesen palástoló politikai professzionalizmusa viszont holta 93
