Levéltári Közlemények, 92. (2021)
In memoriam
In memoriam BERTOK LAJOS (1951-2021) 2021. április 2-án, életének 71. évében elhunyt Bertók Lajos, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa, osztályvezetője. Bertók Lajos 1951. január 26-án a Vas megyei Söptén született. A helyi általános iskola elvégzése után Szombathelyen járt középiskolába, a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban érettségizett. Egy év előfelvételis sorkatonai szolgálat után 1969 szeptemberétől kezdte meg felsőfokú tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem-francia szakán, amit a következő évtől történelem-könyvtár szakon folytatott. Első munkahelye az MTA Irodalomtudományi Intézetében volt, ahol könyvtárosként dolgozott 1976. szeptember elsejétől. 1977. július 16-án levéltárosként került a Magyar Országos Levéltárba. 1985-től igazgatási csoportvezetőként, majd 1992-től osztályvezetőként irányította a Főigazgatói Titkárság munkáját. 2001-től a Magyar Országos Levéltár II. osztályának főosztályvezető-helyettese, 2008-tól 2010-ig megbízott főosztályvezetője volt. 1998-ban tanácsosi, 2008-ban főtanácsosi címmel ismerték el lelkiismeretes munkáját. 2002-ben elnyerte a Pro Archivo Regni-díjat. 2013. április 13-án ment nyugdíjba. Bertók Lajos levéltárosi és történészi ismereteit a kollégák és a kutatók is nagyra értékelték. Csendes, szorgalmas, megbízható munkatárs volt. Nyugdíjazása után is rendszeresen bejárt kutatni a levéltárba. Emlékét kegyelettel megőrizzük. 350