Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Műhely - Marosvári Attila: Végleges beolvasztás vagy bevételnövelés? Nicolae Mihäescu tábornok és a debreceni „közigazgatási felső tanács”
Végleges beolvasztás vagy bevételnövelés? összességében - a kivonulás heteitől eltekintve - valóban kisebb károk keletkeztek, mint a katonai megszállási zónához tartozó országrészben.29 29 Erről bővebben lásd Marosvári Attila: Román berendezkedés Csanád megyében és a Tiszántúl megszállási zónái (1919-1920). Kézirat. Makó, 2022, 169-262. 30 Csanád vármegyében például a Battonyai, a Mezőkovácsházi és a Nagylaki, Békés vármegyében a Békési, a Békéscsabai, a Szeghalmi és a Gyulai, Szabolcsban pedig három járást: a Ligeteljai (Nyíracsádi) járást teljes egészében, a Nyírbátori járást Pócspetri kivételével, valamint a Nyírbaktói (Nyírbaktai) járásból négy települést választottak volna le a megszállók. 31 Erről bővebben lásd Marosvári: i. m. 38-136. Lásd még: A vármegye alispánjának jelentése a forradalmi, proletár diktatúra és a román megszállás ideje alatt előfordult eseményekről [!]. Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1920. április 20. 6.; Szabolcsvármegye közönségéhez 7000-1920. K. számú tiszteletteljes jelentése... 112-124.; Perczel Olivér: Békés megye a román megszállás idején, 1919-1920. In: Történeti Muzeológiai Szemle 19. Szerk. Ihász István - Pintér János. Budapest, 2021, 43.; Fábián Lajos: A közigazgatás alakulása Szabolcs vármegyében és Szatmár-, Bereg-, Ugocsa- és Ung csonka vármegyékben az 1919-1923. években. In: Helytörténeti Tanulmányok IX. Szerk. Dr. Gyarmathy Zsigmond. Nyíregyháza, 1993, 202-203.; HM HIM HL, I. 53. (17. doboz) [HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár, Kikülönített gyűjtemények 1867-1945, Miniszteri Fegyverszüneti bizottság iratai, 1918-1920], 75. számú irat. Mikecz István alispán memoranduma, 1919. november 27. Ezúton is köszönöm Perczel Olivérnek, hogy az irat másolatát a rendelkezésemre bocsátotta. 32 Ioan Olteanu (?-?): román őrnagy, 1920. január elejétől alezredes, 1919. július 19. és 1920. február vége között a Csanád vármegye román katonai megszállási zónájához tartozó rész (Makó és a Központi járás területe) katonai prefektusa. Ráadásul ha figyelmesen olvassuk a határozat szövegét, akkor egyértelművé válik, hogy az új vámhivatalok felállítási pontjait kifejezetten a demarkációs vonalra tervezték, arra a demarkációs vonalra, amely a katonai megszállás alá eső zónát a román polgári közigazgatás alá helyezett területektől (azaz tulajdonképpen Romániától!) elválasztotta. Ez pedig éppenséggel nem a beolvasztást, hanem ellenkezőleg, az elkülönítést alátámasztó tény volt, amit sem akkor, sem azóta nem vett figyelembe senki. Ha ez a rendelkezés valamit is kiszakított volna az ország testéből, akkor az nem ez a katonai megszállás alá eső zóna, hanem a fenti demarkációs vonaltól keletre eső azon járások és települések területe, melyeket később a trianoni béke sem csatolt el Magyarországtól, de ekkor még a románok magukénak tudták, illetve maguknak szerettek volna megtartani. Hiszen az ekkor kialakított vámhatár pontosan e területeket30 választotta volna el az anyaországtól egy most már a demarkációs vonalnál is súlyosabb adminisztratív elkülönítéssel.31 Ezt egyébként bizonyítani is tudjuk, miként azt is, hogy a Miháescu-féle tervezet valószínűleg egy tudatosan átgondolt és összehangolt román stratégia része volt, mely azonban nem a Tisza és a keleti demarkációs vonal közötti megszállt terület kiszakítását célozta, hanem kifejezetten az e vonaltól keletre eső területek még teljesebb körű leválasztását. Október 16-án, tehát éppen a Miháescu-féle tervezet kiadásának napján tájékoztatta Ioan Olteanu32 őrnagy, katonai prefektus a Csanád vármegyei alispánt a román vámigazgatóság 1779. számú rendeletéről, mely szerint a megyét illetően „a határvonal a Maros és Tisza folyók között Algyö 271
