Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Műhely - Marosvári Attila: Végleges beolvasztás vagy bevételnövelés? Nicolae Mihäescu tábornok és a debreceni „közigazgatási felső tanács”
Műhely közigazgatás nemcsak hozzájárul, hanem abban ténylegesen rész is vesz, s ha ez az új közigazgatási rend az eddigi súlyos viszonyokkal szemben forsírozott [!] s törvényellenes eszközökkel bizonyos látszólagos, felszínes és időleges sikereket is tud majd felmutatni, jogosan tarthatunk attól, hogy Románia a béketárgyalásokon hivatkozni fog arra, hogy a kérdéses hat vármegyét az itteni nép óhajából s megelégedésére s a magyar vezető tisztviselőkkel megegyezve sikeresen közigazgatja s így a terület végleges hozzácsatolása sem közigazgatási érdekbe, sem nemzeti érzékenységbe ütközni nemfog”^6 Baltazárékat és Mikeczéket tehát alapvetően a vegyes összetételű bizottság létrehozása aggasztotta, ebben látva az „oláh beolvasztási kísérlet” első lépését. Pedig a hágai jogforrásban, amelyre utaltak, az 1907. október 28-án megkötött IV. egyezményben17 szó sincs a „vegyes közigazgatási szervek” létrehozásának tilalmáról. Legfeljebb - a 43. cikkben - az országban érvényes törvények tiszteletben tartásáról, de arról is csak annyiban, amennyiben az a közrend és a közélet helyreállításának és biztosításának szempontjából elvárható és megkövetelhető, már ha az „elháríthatatlan akadályba nem ütközik”, azaz még ebben is volt „kiskapu”.18 16 Szabolcsvármegye közönségéhez 7000-1920. K. számú tiszteletteljes jelentése Szabolcsvármegye alispánjának Szabolcsvármegye 1919. év szept. havától 1920. év május 1-ig terjedő közigazgatásának állapotáról. Nyíregyháza, 1920, 96-97. 17 IV. egyezmény a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól. Az egyezmény melléklete. Szabályzat a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól. III. rész. A katonai hatalomról az ellenséges állam területén. In: Az 1913. évi törvények gyűjteménye. Budapest, 1914, 789-797. 18 Uo. 791. 19 Uo. 793. 20 Uo. 791-793. Akkor, amikor a románok a vámhatárok átszabását tervezték, ugyancsak nem ütköztek volna a Baltazárék által hangoztatott nemzetközi jogba. Az 1907-es IV. hágai egyezmény ugyanis a 48. cikkben kitért az adók, vámok és illetékek beszedésére is. A szöveg szerint a megszálló hatalomnak lehetőség szerint figyelemmel kell lennie a „fennálló szabályokra”, ami tehát gyakorlatilag korlátlan szabadságot adott a megszállóknak, s kötelmet legfeljebb annyiban fogalmazott meg számukra, hogy „a megszállott terület közigazgatásának költségeit abban a mértékben fedezze, amelyben erre a törvényes kormány kötelezve volt.”19 Ha tehát a románok több tekintetben is durván megsértették a IV. hágai nemzetközi egyezmény előírásait (45. cikk: a hűségeskü tilalma; 46. cikk: az egyéni élet biztonsága és a magántulajdon védelme; 47. cikk: a fosztogatás tilalma; 50. cikk: a lakosság egyetemleges felelősségének és pénzbüntetésének tilalma az egyének által elkövetett tettekért),20 ezekben a döntésekben bizonyosan nem. 268
