Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Levéltártan - Vass Eszter: Állampolgársági és névváltoztatási iratok a Magyar Nemzeti Levéltárban
Levéltártan feladatok ellátására létrehozták a hírhedt Államvédelmi Hatóságot (ÁVH), amelynek emellett fő feladata a rendszer ellenfeleinek üldözése volt. 1956-os feloszlatásáig az idegenrendészet az ÁVH feladatkörébe tartozott. A 4176/1949. sz. kormányrendelet már teljes mértékben a belügyminiszter engedélyéhez kötötte a külföldről érkező személyek bejövetelét. A 347.300/1950. (XI. 11) BM-rendelet a külföldi állampolgárokra vonatkozólag egyszeri bejelentési kötelezettséget rendelt el. A beutazó külföldiek ekkor már az ÁVH megfigyelése alá kerültek. Fontos megjegyezni, hogy ebben az időszakban az 1903. évi V. törvénycikk2 még hatályban volt, de az idegenrendészetet az ÁVH belső utasításai szabályozták. E törvényt a 17/1954. (III. 3.) sz. minisztertanácsi rendelet helyezte hatályon kívül. A rendelet értelmében az ország területére érkező külföldi állampolgároknak rendelkezniük kellett érvényes utazási okmányokkal, beutazási, átutazási engedéllyel,3 továbbá az ország határát csak az utazási engedélyen feltüntetett helyen és határidőn belül lehetett átlépni. A rendelet három tartózkodási engedélyt ismert: ideiglenes tartózkodási engedélyt (14 napi időtartamra), tartózkodási engedélyt (14 naptól hat hónap időtartamra) és lakhatási engedélyt (hat hónapnál hosszabb meghatározott időre, vagy visszavonásig). Az ÁVH megszűnése után a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság visszakerült a Belügyminisztérium hatáskörébe, azon belül is a Politikai Nyomozó Főosztály alá tartozott. Az 1960-as évekre már jellemzően érezhető volt egy bizonyos fajta „nyitás”, a határok átjárhatóbbakká váltak, ezért 1964. október 1 -jétől a nyugati országok esetében bevezették a könnyített vízumkiadást. 1966 tavaszán megszületett a 24/1966. (IX. 25.) sz. kormányrendelet, amely egészen 1983-ig szabályozta Magyarországon az idegenrendészeti eljárást. A letelepedési engedélyt már az illetékes külképviseleten is be kellett nyújtani, ennek elbírálási határideje 90 nap volt. A kormányrendelet végrehajtását a 4/1966. (IX. 25.) BM-rendelet szabályozta. Eszerint vízumot legfeljebb 30 napra adhattak, tartózkodási engedélyt legfeljebb egy évre, a lakhatási engedély pedig meghatározott időre, legfeljebb visszavonásig járt. hírek/egy_mindent_lato_rendszer (Utolsó letöltés ideje: 2021. december 8.); Uő: Egy szervezet - egy feladat? A Külföldieket Ellenőrző Központi Hatóság létrejötte és működése, 1930-1945. Rendvédelmi Füzetek, 2010. 4. sz. 84-101. 2 1903-ban Széli Kálmán miniszterelnöksége alatt szabályozták először az idegenrendészetet. Az első idegenrendészetet szabályozó törvényről fontos elmondani, hogy 24 órás szálláshely-kötelezettséget írt elő az országba beutazó külföldi állampolgárok részére, lakhatási engedélyét a beutazástól számított 15 napon belül jeleznie kellett. Az 1903. évi V. törvény 1954-ig maradt hatályban. Wetzel: A magyar migrációs jog története... i. m. 207-208. 3 Az átutazási engedély legfeljebb 48 órás tartózkodásra jogosította a külföldi állampolgárt az ország területén belül. A 2/1973. (V. 30.) BM-rendelet alapvetően megváltoztatta az idegenrendészettel kapcsolatos feladatokat és hatásköröket. A Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság szerepe az idegenrendészeti eljárások lefolytatásában jelentősen 246
