Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Emigráció, ki- és betelepítések - Bariczné Fenyő Noémi: A bukovinai székelyek kálváriája Sántha Menyhért tollából
Emigráció, ki- és betelepítések Nagybajomba, de ott is minden kísérletünk hiábavalónak bizonyult, mert ott sem fogadott be senki, az Isten csűrje alatt háltunk, a mennybolt csillárjainak fénye alatt dideregve és fázva, mint a cigányok. Másnap megérkeztünk Böhönyére, szintén estére. Jelentkeztünk a bírónál elszállásolás végett. De a felesége szóhoz sem akart engedni, hogy már nyakig van menekültekkel, és nincs is a faluban már hely. A bíró pedig, hogy még most várnak 500 székely leventét, amit [!] a németek most visznek el. Ezért nem tud helyet adni a részünkre. Erre belépett egy csendőr tiszthelyettes és azt kérdi, hogy miről van szó bíró úr? Itt vannak ezek a menekültek és nem tudtam befogadni [őket], mert a község zsúfolva van. Menjenek Marcaliba a főszolgabíróhoz. A tiszthelyettes kegyetlen haragra lobban és azt mondja, hogy hogy nincs hely? 10 perc alatt el legyenek szállásolva, mert különben meggyűlik a baja. Egy urasági istállóba aztán elhelyeztek éjszakára, másnap pedig a bíró tovább ragaszkodott, hogy menjünk Marcaliba. Kérem szépen mi nem megyünk sehová, nincs telefonja a községnek? Tessék telefonálni! Ha akarja, telefonáljon, de azért fizetni kell, mondja a bíró. Jól van, elmegyek és megkeresem a tiszthelyettes urat, akkor aztán mindjárt tudott telefonálni. A főszolgabíró azt az utasítást adta, hogy irányítson át Szenyérbe. Közben [az] egyik kocsin egy idősebb nőt meghalva találtak, akit nem vihettünk tovább, s [akit] így a község hatóságilag el kellett temessen, így jutottunk másnap Szenyérbe, de ott is nagyon hidegen fogadtak. Pedig nem is tudták, hogy huzamosabb időre vagyunk oda helyezve. így teltek a napok, segítettünk a gazdáknak az őszi munkákban. Egyszer csak megjelenik a nagyatádi ezred, ott voltak egy éjszaka és továbbmentek. Akkor tudtuk meg, amikor elmentek, hogy menekülnek és közeleg a front, utána megszűnt minden forgalom. Mindjárt tudtuk, hogy a szélcsend a viharnak [az] előjele. És így is történt, az egyik napon süvíteni kezdtek az udvaron a golyók. Naponta gyúltak ki az aknavetőktől a házak, tehát teljesen kritikussá vált a helyzetünk, amíg nem teljesen rájöttünk, tulajdonképpen mit őrzünk mi itt? Ekkor aztán összeszedtük magunkat és elindultunk Zalába. A lakosság ekkor döbbent rá, hogy még ők is eljuthatnak a mi sorsunkra, és ekkor kezdtek kérlelni, hogy ne menjünk sehová, mert Zalában éhen pusztulunk, amíg két szem búzájuk lesz, addig az egyik a miénk lesz, csak maradjunk. De nem hallgatva senkire, egyik kora hajnalban elindultunk, mert nappal nem lehetett mozogni és a faluból kijutni. Zalaapátiba értünk, ott sem akartak befogadni, nagy nehezen aztán sikerült, elhelyeztek egy gonosz asszonyhoz. Következtek aztán a nélkülözések, hiszen semmink sem volt. így szenvedett a majdnem 16 ezer menekült székely az ország nyugati részein szétszórtan. Három település pedig Bácskába szorult, akiket [!] a jugoszláv hatóságok internáltak és táborokba helyeztek, akiket aztán 1945 tavaszán mindentől megfosztva átdobtak a magyar határon. Ekkorra a német katonai parancsnokság Zalában fogatokat kért a községektől a frontra muníció-szállításra. Az elöljáróságok minden községben a menekült székelyek fogatait ajánlották föl tizenkét napra, de a tizenkét napból három hónap lett, mert nem engedték el mindaddig, amíg 1945 tavaszán a front föl nem bomlott [!] és a 210
