Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Emigráció, ki- és betelepítések - Bariczné Fenyő Noémi: A bukovinai székelyek kálváriája Sántha Menyhért tollából
A bukovinai székelyek kálváriája Sántha Menyhért tollából anyanyelvükön is, Hát [még] akkor, ha nem szabad anyanyelvükön még hozzájuk sem szólni. Mert a román tanítók mindig hallgatóztak az ajtaján, hogy nem-e [!] beszél a gyerekhez magyarul, [és] ha egy szó is elesett, [!] már küldték a titkos jelentést a tanfelügyelőségre. Ahonnan természetesen figyelmeztetést kapott. Miután mindenképpen el akarták tiporni a nyelvünket, burkolt ellenintézkedéshez folyamodtunk. Hadikfalvi István tanítóval megalakult egy 100 tagból álló dalárda, amelynek a működési engedélyét meg is adták, színdarabokat adtunk elő és énekes ünnepélyeket rendeztünk. S hogy a hatóságot is kielégítsük, román darabokat is adtunk elő. De [ez] nem sokáig tartott, mert az engedélyt megvonták, azon a címen, hogy az egész nem egyéb, mint egy irredenta mozgalom. [!] Ekkor aztán az egyház kebelébe bújtunk [!] mint egyházi dalárda. Az iskolából, amelyet őseink építettek, kiebrudaltak. Részt vettünk istentiszteleteken és temetéseken, ahol már a hatóság nem mert megakadályozni. Senkitől sehonnan nem várhattunk semmi támogatást, az erdélyi székelység távol volt, és talán nagyban [!] nem is tudták rólunk, hogy ezek [!] is székely csoport, az idegen háborgó tengeren most folytatja élet-halál harcát a megmaradásáért. Az elnyomás olyan méreteket öltött, hogy már az ember ha kiment a falujából, nem lehetett megmukkani sem magyarul. Hazátlan bangyinák,65 az Ural mögött a helyetek,66 ha román kenyeret esztek, románul beszéljetek! Vad barbár fajzat, aki nyers húst eszik és embervért iszik, a pofája széles, mint a tatárnak, a bajusza hosszabb, mint a huszárnak, ezeket ki kellene mind irtani. Panaszra nem volt hová menjünk, ki is tudott volna törődni velünk, amikor az erdélyi magyarságnak is megvoltak a gondjai. 65 A „jött-ment magyarok” román gúnyneve. 66 Utalás a magyarok ázsiai származására. 67 1939. május 18-án. 68 Németh Kálmán visszaemlékezése szerint Ilié Berár román gazda kukoricát pattogtatott gyerekeinek ebédre a csűrben, itt keletkezett a tűz. Németh Kálmán dr.: Százezer szív sikolt. Második kiadás. Putnok, 2006, 209. 1939-ben áldozócsütörtökön67 a józseffalvi tűzeset aztán világgá repítette bukovinai létezéseinket. [!] Percek alatt érkezett a hír, hogy Józseffalva nem létezik. Földig égett minden, a házak fából voltak és még az alapkövek is szétrobbantak, száraz szél fújt, a falu végén az első háznál a gyerekek tüzet raktak a csűrbe68 és az épület felrobbant, és pont hosszában érte a falut, és 40 perc alatt már csak a romok voltak. Még a tűzoltófecskendő is bent égett, meg sem lehetett közelíteni. Másnap a három nagyközségben gyűlést hívtak össze és megkezdték a gyűjtést, ki mit tudott adni, felajálni, [!] terményt vagy ruhaneműt? Mindegy volt, 25, 30 kocsi indult útnak falunként. Kolozsvárról pedig megérkezett egy mérnök, és kezdték tárgyalni a falu újjáépítését. Egy mérnököt kiküldték Dániába típustervekért, mert az volt a cél, hogy egy mintatelepet építenek a falu helyére. Minket pedig felkértek egyheti társadalmi munkára, kocsikat és gyalogosokat egyaránt, egy hétig ott maradtunk társadalmi munkára. És amikor haza akartunk menni a hét letelte után, 203
