Levéltári Közlemények, 92. (2021)

Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Somorjai Ádám OSB: Mindszenty hercegprímás a csehszlovákiai magyarság védelmében, 1945-1948. Vatikáni iratok alapján

Magyarországi főegyházmegyei méltóságok Erre a levelére sem sikerült szentszéki választ találni. Talán azért, mert nyomtatott volt, és a Vatikánban feltételezhették, hogy számos más helyre megküldte, de azért is, mert november 18-án egy újabb levélben fordult a Szentatyához.38 Ebben szintén mel­lékelt számos dokumentumot és azokkal együtt adta át Tar dininak, de feldolgozása nem volt könnyű feladat a hivatal számára.39 A levéltári őrzési helyen nem teljesen egyértelmű, hogy melyik leveléhez mely mellékletek tartoznak. Egyik-másikból két különböző példány is van, nem egymás mellett. Feltételezhető, hogy ezeket mindkét alkalommal megküldte, illetve egyiket megküldte, a másikat személyesen hozta. 39 Tar dini úgy rendelkezett, hogy a magyar ügyek referense, Mons. Barbetta, aki láthatóan nem győzte a munkát, vegye maga mellé segítségként Mons. Cherubinit. Lásd AA.EE.SS. Ungh, Pos. 124, f. 585. 40 Iktatószámúk: „AE” 8382/45. Jelzetük: AA.EE.SS. Ungh, Pos. 124, ff. 589-658. A feldolgozást követően az anyagot az illetékes államok szerint iktatták, a Csehszlovákiára vonatkozókat a Csehszlovákia-sorozatban helyezték el.40 A gaz­dag iratanyagot csak röviden ismertetjük, hogy lássuk, a csehszlovákiai magyarság védelme hercegprímási és érsek-főpásztori szolgálatának szerves része volt. Az 1945. november 18-i levél mellékletei: Gyűjtő, N. Prot. 8382/45 „6-XII-45” A Prímástól N. Prot. 8382/45 Esztergom főegyházmegye térképe 1945-ben N. Prot. 8382/45 [9.] 1945. november 18. + 5 fólió, november 15-én kelt latin nyelvű nyomtatott levél: Ungheria, Pos. 124, f. 584 Ungheria, Pos. 124, f. 585 Ungheria, Pos. 124, f. 586 Mindszenty-XII. Piusz, Nr. 3819/1945, „AE” 8382/45, 3 fólió Ungheria, Pos. 124, ff. 587rv-588r Egyházmegyéje szlovákiai részéről: október 16. Ordinariatus Tyrnaviensis Litteras Circulares, Nr. 9., latin - a nagyszombati egyházmegyei hatóság 4987/1945 sz. dekrétuma a joghatóság változásáról: Raphael Forni októ ­ber 14-én kelt, 156. sz. latin nyelvű leirata, gépelt másolat Ungheria, Pos. 124, f. 590 október 25. A Cas c. pozsonyi szlovák lap híreinek latin fordítása: a szlovákiai terület egyházi joghatósága a nagyszombati püspököt illeti Ungheria, Pos. 124, f. 591 november 17. Dombi Ferenc őrsújfalui (Komárom vm., Csehszlová­kia) helyettes intéző levelének latin fordítása. Megküldi a Cas c. pozsonyi szlovák lap példányát. Beszámol a fej­leményekről. Ungheria, Pos. 124, ff. 589rv 38 Mindszenty hercegprímás 1945. november 27-én kelt, 3948/1945. ikt. sz. levele XII. Piusz pápá­hoz, „AE” 8089/45, jelzete: AA.EE.SS. Ungh, Pos. 124, ff. 661-661v-662, másolatban még egyszer: ff. 689-689V. 1945. december 6-án magától a pápától érkezett be a hivatalba, lásd: f. 663. 134

Next

/
Oldalképek
Tartalom