Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Seres Attila: Civilizációk törésvonalán. Márton Áron és az erdélyi katolicizmus a szovjet egyházpolitika frontterében a sztálini és hruscsovi korszakban
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok támaszkodva tudta regenerálni. Mindezek a tényezők egy sajátos szimbiózist hoztak létre, kölcsönös egymásrautaltságot teremtettek állam és egyház viszonyában, amely a sztálini érában a háború után is - az időnként felbukkanó „egyházellenes kampányok” ellenére -, a korábbi negyedszázados kiszolgáltatottsághoz képest viszonylag nyugalmasabb időszakot hozott az egyház életébe.6 6 Erre részletesen lásd Mihail Ogyincov: Veroiszpovednaja polityika szovjetszkovo goszudarsztva v 1939-1958 gg. In: Vlaszty i cerkov v SZSZSZR i sztranah Vosztocsnoj Jevropi 1939-1958... 16-25. 7 Olga Vasziljeva: Russzkaja Pravoszlavnaja Cerkov i Vtoroj Vatikanszkij Szobor. Fakti, szobityija, dokumenti. Moszkva, 2004, 31-33. 8 Az Oroszországi Kommunista Párt (OKP) hivatalos neve 1952-től volt Szovjet Kommunista Párt (SZKP). 9 Lásd például Borisz Filippov: F. Ruzvelt, Pij XII, I. Sztálin i problema reputacii SZSZSZR v gödi Vtoroj Mirovoj Vojni. Vesztnyik PSZTGU, 2016. 4. sz. 84-102.; Vagyim Jakunyin: Vatikan, SZSZSZR i misszija Sztanyiszlava Orlemanyszkovo. In: Zaversenyie korennovo pereloma v hode Velikoj Otyecsesztvennoj Vojni. Problemi isszledovanyija i szohranyenyija isztoricseszkoj pamjatyi. Red. Ravilja Hiszamutdinova. Orenburg, 2018, 284-288. Az újabb vizsgálatok kiderítették azt is, hogy az egyházpolitikai fordulat létrejöttében a fentiek mellett nem kevésbé releváns tényező volt a Vatikán, és személyesen XII. Pius pápa háború alatti ideológiai és külpolitikai kurzusának ellensúlyozása, amelyhez a Kreml szintén a pravoszláv egyházzal kötött kompromisszum és az egyház reorganizálása által kívánt támaszt nyerni. Ismert, hogy XII. Pius pápa, alapvetően a kommunisták által az egyházi intézményrendszerekkel szemben tanúsított represszív politika miatt a Kelet-Európa feletti szovjet befolyás megakadályozása mellett szállt síkra. A háború utáni Európát egy demokratikus berendezkedésű Németország és a katolicizmus pozícióit kelet felé stabilizáló Lengyelország megerősítése, valamint egy erős Magyarország és Románia fenntartása révén képzelte el egy Duna-menti konföderáció keretében. Ügy vélte, hogy alapvetően ezeknek a vallásos lakossággal bíró országoknak a láncolata képezheti a Szovjetunió és ezzel együtt a kommunista hatalomgyakorlási módszer nyugati expanziójának gátját. Orosz történészek interpretációja szerint az orosz pravoszláv egyház újjászervezése a Kreml részéről, majd ennek következtében az autokefál ortodox egyházak egységének megteremtése a Moszkvai Patriarchátus égisze alatt a Szentszék háború alatti közép- és kelet-európai konföderációs elképzeléseire adott válaszreakcióként is értelmezhető.7 1944 folyamán, s különösen ez év nyarán-őszén, amikor a szovjet csapatok megközelítették a kelet-európai katolikus többségű országok (Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország) határát, szovjet részről még olyan elképzelések is számításba jöttek, amelyek a Vatikánnal való kapcsolatok normalizálását vetítették előre. Ennek jele volt például, hogy Joszif Sztálin, az Oroszországi Kommunista Párt8 Központi Bizottságának első titkára, a hatalom tényleges feje, 1944. május 4- én fogadta Stanislaw Orlemanski lengyel származású amerikai katolikus papot. A kettejük közötti megbeszélésre utóbbi kezdeményezésére került sor. Az úgynevezett „Orlemanski-misszió” története alaposan feldolgozott,9 ezért csupán annyit 106
