Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig - Géra Eleonóra: Járványok és járványok elleni védekezés a magyar fővárosban, 1701–1921
tól.6 1348-tól kezdve Európa lakosságának majdnem minden nemzedéke közel négyszáz éven keresztül maga is átélte a pestis borzalmát, vagy legalább hallott róla mások elbeszéléseiből. Az első hullám utólagos becslések alapján Európa lakosságának mintegy 30 százalékát vitte el, a népes városokban a halálozási arány 25‒40 százalék körül mozoghatott, időnként ennél magasabb értékeket is elérhetett, mint például Marseille-ben, 1720‒1722-ben 39‒50 százalékot.7 A köztudatban a pestis testesítette meg a középkori típusú halandósági krízist, ami elől még az uralkodók sem mindig menekülhettek. Mit is jelentett az igazi dögvész, mi volt erre az emberek reakciója? Erről egészen részletes magyarázatot kapunk Buda tanácsülési jegyzőkönyveiből. 1709 nyarának utolsó napjaiban, a tabáni rácok között regisztrálták az első fertőzötteket. 1710 tavaszán már több városrész teljes zárlat alá került, de a Vízivárosban és a Várban ugyancsak igyekeztek bezárkózni a házukba a polgárok, városlakók, csak idő kérdése volt, mikor kerül az egész város pestiszár alá. Az Isten büntetésének tekintett döghalál megfékezésére a középkor óta egyetlen hatásos módszert ismertek, az érintett terület minél körültekintőbb elzárását, a betegek elkülönítését. A fertőzött terület őrzésében és ellátásának megszervezésében fontos szerep jutott a katonaságnak. A helyiek a hosszú távú gazdasági következményekre gondolva igyekeztek titkolni a pestis felbukkanását, ezért az érintett település irányítását átmenetileg egy vegyes bizottság vette át, élén a katonaság képviselőjével. A Rákóczi-szabadságharc utolsó éveiben, jelentős részben a seregek vonulásának következtében, az egész országban gyorsan terjedt a pestis. A bécsi udvar ezért – a hazai járványok történetében először – központi irányelveket dolgozott ki. Ahová lehetett, járványorvosokat és orvosságot küldtek, határoztak az említett vegyes bizottságok (Commissio Santitatis ) összetételéről és működésük rendjéről, előírták a fertőzöttek kötelező bejelentését. A betegek felkutatása, nyilvántartása hatalmas terhet rótt a helyi közigazgatásra: városrészenként, a népes Budán ezen belül lakónegyedenként (fertályonként) meg kellett szervezni a házakat naponta megvizsgáló civil őrséget, a beteghordókat, illetve az adminisztratív feladatok ellátására ugyancsak kellett fogadni biztosokat. A pestiskórházba vagy a veszteglőházba kerültek élelmiszerrel, tűzifával, illetve más alapvető szükségleti cikkekkel történő ellátásában segítséget nyújtottak a hatóságok. A saját otthonukban karanténba került lakosok ellátása azonban már teljes egészében a városvezetésre hárult. A járvány miatt 6 1831-ben a hivatalos adatok szerint a budai oldalon 831 fő halálát okozta a kolera, az utólagos kutatások alapján a szám a valóságban jóval nagyobb lehetett. V. László Zsófia: Az 1831-es kolerajárvány a Tabánban. Demográfiai vizsgálat a Tabáni Katolikus Plébánia anyakönyvei alapján. Korall, 2009. 37. sz. 99−100.; Az 1872−1873. évi kolera a fővárosban mintegy 3400 áldozatot sze dett, 1871−1873-ban az utolsó himlőjárványok egyike éppen a fővárost érintette, 1372 ember halálát okozta. Sipos András: Közegészségügy és várospolitika Budapesten, 1873−1914. Statisztikai Szemle, 1998. 11. sz. 941. 7 Őri Péter: A pestisjárványok demográfiai következményei a 17−18. századi Magyarországon. Történeti Demográfiai Évkönyv, 2005. 128. Járványok és járványok elleni védekezés a magyar fővárosban, 1701‒1921 39
