Levéltári Közlemények, 90. (2019)
Gazdaságtörténet Schlett András: Magyarország gazdasági stabilizációja az első világháborút követően
szövetségi megállapodás és ellenőrzés viszont garanciát jelentett a nemzetközi hitelezőknek: az ország immár olyan gazdaságpolitikát folytat, amely garantálja a törlesztőrészletek és a kamatok fizetését. A népszövetségi kölcsön politikai célja kifelé a rendszer szalonképessé tétele, gazdasági célja pedig az ország fizetőképességének a fenntartása volt. A népszövetségi hitelt és az ilyen formán történő szanálást ellenzők álláspontja több pilléren nyugodott, melyek közül az egyik a sértett nemzeti büszkeség volt. Széleskörű ellenszenv nyilvánult meg a nemzeti ügyekbe való beavatkozással szemben. Másrészt nyilvánvaló volt a folyamat, hogy a győztesek először hallatlan hadisarcokkal „kipréselik” az országot, aztán külföldi kölcsönökkel ismét „felpumpálják”. Tehát a kikényszerített politikai adósságokat pénzügyi adósságokká konvertálják. Komoly kritika volt, hogy a stabilizációs program csak monetáris és költségvetési ügyekkel foglalkozott és nem a szélesebben értelmezett gazdasági újjáépítéssel. A súlyos eladósodás és a kemény megkötések vállalása az eredeti cél – a valutastabilizáció – szempontjából felesleges vagy legalábbis erősen túlméretezett volt. A külföldi kölcsön felvételét a kormány azzal indokolta, hogy a stabilizáció után az államháztartás esetleges deficitjét fogják abból fedezni, nehogy újra inflációs pénzkibocsátáshoz kelljen folyamodni. De valójában csak igen rövid ideig: 1924 őszéig volt szükség arra, hogy a kölcsön hozamából az államháztartás hiányát pótolják, s az ez irányú igénybevétel 70 millió aranykoronát tett ki. Ezt az összeget belső erőforrásból is elő lehetett volna teremteni – vélekedtek sokan. A népszövetségi kölcsön nyomában meginduló külföldi hiteláradat révén üzemképes állapotba hozták az állami gazdaságokat, a vasutat, a postát, és lehetővé vált a földreform végrehajtása, a magyar gyáripar újjászervezése. Emellett nagyságrendileg 250‒300 millió pengő értékben olyan hasznos, jóléti célokat is szolgáltak a beáramló hitelek, mint az oktatás, az egészségügy és a lakásépítés támogatása. Kiemelendő, hogy Magyarországon ebben az időszakban olyan új iparágak jelentek meg, mint a textil-, a bútor- és a bőripar, valamint egyre jelentősebbé vált a villamossági felszerelések gyártása is. Ugyanakkor a külföldi hitelezőknek az ország agrárjellegéből adódóan a magyar ipar fejlesztéséhez nem fűződött túl sok érdekük, inkább a német nehézipari beruházásokat támogatták. Ez abból is látszik, hogy a magyar gyáripar csupán négy hosszú lejáratú kölcsönt kapott, összesen 52,6 millió pengő értékben, a többi rövid lejáratú hitelállomány volt, melynek természetesen kedvezőtlenebbek voltak a kondíciói. Az összes beáramló hosszú lejáratú tőkének majdnem a felét föld- és házbirtok vásárlására fordították. A második legnagyobb értékű összeget az önkormányzatok vették fel, mellyel főként az infra -struktúrát fejlesztették. Így elmondható, hogy az összes igénybe vett hosszú lejáratú kölcsön 84 százaléka nem segítette a fizetési mérleg egyensúlyban tartását. A húszas évek végére a pénzbőség túlzott eladósodássá duzzadt, s 1929-re Magyarország Kelet-Közép-Európa legeladósodottabb országává vált. Amikor a világgazdasági válság nyomán elindult a bizalomvesztés folyamata, többé már nem Magyarország gazdasági stabilizációja az első világháborút követően 43
