Levéltári Közlemények, 90. (2019)

Türke Gábor: A Belügyminisztérium irattári anyagába tartozó maradandó értékű, hiteles elektronikus másolatként tárolt digitális iratállomány levéltári átvétele

Az együttműködési megállapodás A megállapodás értelmében a Belügyminisztérium Központi Irattára az alábbi irat­anyagokat adta át a levéltárnak: Belügyminisztérium, 1993–2006, 2010–2011; • Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, 2006. augusztus 1. – 2008. • április 9. Önkormányzati Minisztérium, 2008. április 9. – 2010. szeptember 1.; • Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendészeti és büntetőpolitikai szakte­• rület, 2006. augusztus 1. – 2010. szeptember 1. Turisztikai Hivatal, 1995–2006. • Összesen mintegy 187,35 ifm-nyi dokumentum került feldolgozásra és a fenti három módozat valamelyike szerinti átadásra,5 ebből 179,708 ifm elektronikus irat átadás volt. Lényeges kiemelni, hogy ebben az esetben még nem elektronikusan keletkezett állományokról, hanem papíralapú, utólag digitalizált dokumentumokról beszélhe­tünk. Az iratoknak három típusa volt: Eredetileg papíralapú iktatókönyvben nyilvántartásba került, a Robotzsaru • iratkezelő rendszer archiválási felületén rögzítésre került iratok. Eredetileg a Lotus Notes iktatórendszerben rögzített eredeti iktatókönyvi • metaadatok exportjából származó Excel-táblázat adatai és a hozzájuk tartozó iratok pdf-formátumú képei. A korábbi KIR3 iktatórendszerből a Robotzsaru rendszerbe migrált adatok. • A három típus leírása nem teszi egyértelműen világossá, hogy a 34/2016. EMMI-rendeletben hivatkozottak közül pontosan melyikről van szó (1-es, 2-es, 3-as vagy 4-es típusú SIP-ek, lásd fentebb). Ezeket a továbbiakban érdemes tisztázni, a levéltári rendszerbe való betöltés során ugyanis fennakadást okozhat a pontatlan definícióból eredő téves típusmegállapítás: a folyamat elején a programnak meg kell adni, mely típusú SIP-pel kell dolgoznia, annak megfelelő paramétereket vár majd az adott fájltól. A folyamat technikai kivitelezéséhez szükség volt a 451/2016. (XII. 19.) kor­mányrendeletnek megfelelő, zárt láncú hiteles elektronikus másolatkészítésre. A Belügyminisztériumban a hiteles elektronikus másolatkészítés a következőképpen történt. 5 E dolgozat csak az elektronikus iratok átadási eljárásával kíván foglalkozni. A papíralapú irat ­anyag hagyományos átadás-átvételi eljárással került be a levéltárba. A Belügyminisztérium digitális iratállományának levéltári átvétele 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom