Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Nyolcasok a magyar történelemben - Romsics Ignác: 1938: az utolsó békeév
Ennek a rendszernek a fenntartását Bethlen azzal indokolta, hogy a mechanikus többségi elv, azaz az alsóbb társadalmi rétegek egyenlő politikai jogokkal való felruházása a „nyers tömegek uralmához” vezet, és „azok az országok, ahol a tömegek ural ma válik úrrá az egész nemzet felett, a pusztulásnak vannak kitéve”. A teendő ehelyett a történelmi elit, azaz „a magyar arisztokrácia és birtokos nemesség” befolyásának a biztosítása. Azé a történelmi elité, „amely – mint írta – ma is [...] az ország legvagyo nosabb, legfüggetlenebb, legműveltebb, nyelvismereténél fogva megfelelő külföldi összeköttetések fölött rendelkező és legtágabb látókörrel bíró rétegeihez tartozik”, s amelynek részvétele „...a közügyek intézésében a nemzet jövője és egészséges fejlődése, a közélet stabilitása szempontjából erős garancia és mindenképpen óhajtandó.”17 A bethleni választási rendszerrel szemben az 1930-as évek elejétől egyre fokozódó társadalmi és politikai elégedetlenség alakult ki. Az 1930-as évek közepétől, amikor immár nemcsak a baloldal, hanem a megerősödött szélsőjobboldal is a titkosság általánossá tételét követelte, a reform elodázhatatlanná vált. A konzervatívok azonban ehhez csak bizonyos korrektívumok elfogadása esetén járultak hozzá. Ilyen volt a kormányzói jogkör és a felsőház jogkörének a kiterjesztése. Miután a Darányi-kormány 1937 folyamán ezeknek eleget tett, sor kerülhetett a választójogi reformra is, amelyet 1938. június 3-án hirdettek ki. Ennek értelmében az országgyűlési képviselők száma 245-ről 260-ra emelkedett. Ebből 135 helyet egyéni, 125-öt listás választókerületben lehetett megszerezni. A szavazás mindenhol titkos és kötelező volt, ám a választójogosultság kritériumait szigorították. A választók aránya így az összlakosság 34%-ról lecsökkent annak 28–30%-ra. Az új rendszer egyértelmű nyertesei a radikalizmusban és demagógiában felülmúlhatatlan szélsőjobboldali pártok lettek, amelyek 1935-höz képest az 1939-es választásokon megnégyszerezték képviselői helyeiket. Összesen 49 mandátumot szereztek meg, ami az összes hely csaknem 20%-át jelentette. A szociáldemokrata és liberális demokrata képviselők száma ugyanakkor lecsökkent 5–5 főre, s az agrárdemokrata kisgazdáknak is csak 14 hely jutott. A választójog demokratikus reformjának nyertese tehát egyértelműen az antidemokrata szélsőjobboldal lett. És ez annak ellenére történt így, hogy Szálasi Ferencet a Darányi-kormány 1938. július 6-án felforgató tevékenysége miatt 3 évi fegyházbüntetésre ítélte.18 Ezek voltak azok a kül- és belföldi események, amelyeket napjaink történészei 1938 emlékezetre méltó, fontos eseményeinek tartanak. De vajon hogyan élték át, illetve utóbb hogyan emlékeztek mindezekre a társadalom különböző csoportjai? Annak a tucatnyi naplónak és memoárnak19 a tükrében, amelyek az évek során könyvtáramba kerültek, a következő megállapítások tehetők: Nyolcasok a magyar történelemben 36 17Bethlen István: Válogatott politikai írások és beszédek. Szerkesztette: Romsics Ignác. Budapest, 2000, 121–122., 155. 18Püski Levente: A Horthy-rendszer . Budapest, 2006, 108–117. 19Barcza György: Diplomataemlékeim 1911–1945 . I. kötet. Budapest, 1994; Bene János – Szabó Péter (szerk.): Lázár Károly testőr altábornagy visszaemlékezései . Nyíregyháza, 2007; Füst Milán: Napló
