Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Nyolcasok a magyar történelemben - Hatos Pál: Az őszirózsás forradalom mostoha köztársasága
mazó sapkarózsát, s helyette őszirózsát tettek. Őszirózsák öntötték el a várost – írták az újságok forradalmi lírával. Nem mindenki látta azonban ilyen gyöngédnek a forradalom szimbólumát. „A katonák mindenkit megállítanak az utcán és meg kérdezik, hogy békepárti-e, és ha nem felel, azonnal agyonlövik!” – hangzott a szá mos rémhír egyike, ami, ha nem volt is igaz, mégis hű képet ad a katonaság és az utca hangulatáról. A béke fegyverrel és puskaropogással érkezett. A békevágy mögött ott parázslott a bosszú érzése – s akik erre játszottak rá, azok lettek a történelem „csinálói”. Az antimilitarizmus harcba vagy éppen polgárháborúba szólította híveit. Lenint mindenki bolondnak hitte, amikor 1917 áprilisában arról szónokolt elképedt hallgatóságának, hogy a történelmet a lövészárkokban alakítják, ahol a háború rémképeitől gyötört katonák szuronyaikat tisztjeikbe döfik, majd tehervonatok tetején hazaszökve első dolguk lesz, hogy tüzes csóvát dobjanak szülőfalujuk urasági kastélyára.11 Leninnek magyar viszonylatban is igaza lett, 1918 őszén a magyar politikát a leszerelt katonák csinálták, a novemberi „parasztforradalomban” legalább százezer ember vett részt, Linder Béla ezért nem akart katonát látni. 1918. november elején égtek az urasági kastélyok, a zsidó kereskedők boltjai, menekült jegyző, boltos, uraság, például Bethlen István és családja is a nádason keresztül mentette életét. Budapesten október 31-én este megölték Tisza Istvánt, rajta kívül még tizenhárman vesztették életüket az őszirózsás forradalom első napján, jórészt fosztogató katonaszökevények és a külvárosok desperádói. A karhatalmat szakszervezeti vezetők, pacifista újságírók és az a Balázs Béla szervezte, aki a háborút 1915-ben még úgy ünnepelte, mint „hazatérést a férfiak közé”.12 Budapesten is volt lincshangulat az ünnepbe vegyülően. S a hangulatból egyegy esetben valódi lincselés fejlődött ki. Az egyik bulvárlap naturalisztikus részletekkel örökítette meg azt, ahogy a Nagymező utcában egy katona megszólított egy fiatal huszárfőhadnagyot, hogy a rozettáját vegye le. A huszárfőhadnagy meglepetve tiltakozott a felszólítás ellen: „Nem veszem le. Én felesküdt katonája vagyok Őfelségének. A katona revolvert rántott elő, s a következő pillanatban a huszárfőhadnagy élettelenül roskadt az utca aszfaltjára. A holttest körül izgatott csoport verődött össze: a köztársaságot éltette. A hullát végül a mentők vitték el.”13 Az eset nek Kassák Lajos is szemtanúja volt: „A Nagymező utcában láttam, hogy egy katona megszólított egy huszárfőhadnagyot, akinek a gallérján még fönt voltak a csillagok. A két ember hangosan vitázott, pillanatok alatt összecsődült körülöttük a tömeg. Revolverlövés, egy dühödt, hosszúra nyújtott kiáltás, s a huszárfőhadnagy ott feküdt holtan az utca kövezetén.”14 Kassák későbbi leírása rövidebb, drámaibb, mégis hiányzik belőle a kortárs pillanat egy fontos metszete: az erőszak spontán módon Az őszirózsás forradalom mostoha köztársasága 15 11Idézi Eelco Runia: Into Cleaness Leaping: The Vertiginous Urge to Commit History. History and Theory, 2010. 1. sz. 1. 12Balázs Béla: Lélek a háborúban. Balázs Béla honvédtizedes naplója. Gyoma, 1916, 53–54. 13A szabadság napjának foltjai. Friss Újság, 1918. november 1. 5. 14Kassák: i. m. II. kötet, 432.
