Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19-20. században - Balogh János Mátyás: A kávéházba járó budapesti kisember (1890-1891)
tést sem tett róluk (ez szerintem nem valószínű, a naplóírónak voltak befolyásos ismerősei – pl. a volt gyámja –, akikkel érintkezett is), de még az is lehetséges, hogy voltak, csak más időpontban, nem akkor, amikor Lowetinszky. (Hiszen ne feledjük, hogy a naplóíró leginkább csak késő délután és kora este kereste fel ezt a kávéházat.) Ezt azért nem tartom valószínűnek, mert igaz ugyan, hogy nagyon ritkán tért be Wohlmuth Adolfhoz reggel, délben vagy kora délután, de az ezekről megemlékező naplóbejegyzésekben is a késő délutáni – „nem polgári középosztálybeli” – kör jelenik meg. Ha csak a naplóíróra és legjobb barátjára, Papp Sándorra (Sanyi) tekintenénk, akkor akár még azt is gondolhatnánk, hogy kávéházi viselkedésük (illetve maga a kávéház napi szintű látogatása) a társadalmi pozíciójukhoz képest atipikus volt, hiszen feltehetőleg mind Lowetinszky, mind Sanyi műveltsége kimagaslónak számított környezetükben. Csakhogy rajtuk kívül még számos olyan kisembert említ a naplóban, akikről semmi ilyet nem tudunk és nem is feltételezünk, például a szintén kávéház-törzsvendég – de nem a Lowetinszkyék asztaltársaságához tartozó – Weinmannéról tudjuk, hogy nem tudott írni. A naplóból kiderül egyébként, hogy jártak Wohlmuth Adolf kávéházába idősek és egészen kisgyermekek is (utóbbiakkal néhány alkalommal játszott is a naplóíró). Wohlmuth kávézója nem „éjjeli kávéház” volt, ha lebujokba akartak menni Lowetinszkyék vacsora után, akkor nem ide mentek. A naplóban nem jelenik meg prostitúció sem e helyhez kötve; ha lett volna, akkor arról írt volna, mivel a kéjhölgyek társaságát ezekben az években még gyakran élvezte a naplóíró. A kisembereknek más ilyen helyei is voltak? Vagy ez volt az egyetlen hely (vagy kevés helyek egyike), amely kávéházi környezetet és teret biztosított számukra? Nem tartom kizártnak, hogy Wohlmuth Adolf viszonylag olcsó áron nyújtott kávéházi élményt, ez pedig vonzhatta az erre vágyó kisembereket, ez a vendégkör viszont taszíthatta a középosztályt. Maga Lowetinszky – harminc évvel későbbi – visszaemlékezése is egy ilyen társadalmi elkülönülésre utal e hely kapcsán: „A Nyár utcza és Rákóczy = Kerepesi út sarkán volt a „Wohlmuth”-féle kávéház, melyet a minorum gentium [itt: alsóbb társadalmi rétegek] frequentált. ” Ha a feltételezésem igaz, akkor ez azt is jelenti egyben, hogy a „kávéházak demokratikussága” csak az intézmény (mint műfaj), és nem az egyes helyek szintjén érvényesült. A „polgári középosztály” alatti rétegek Budapesten már az 1880-as évek végén jártak kávéházba (nemcsak kávémérésbe), de a saját kávéházuk(aik)ba. Lowetinszky kávéházi asztaltársasága „Kezdődött egy kis sermon [panaszkodás] , hogy azokkal a »csavargókkal« ülök Wohlmuthnál” – fakadt ki Eszti 1890. január 26-án. De mi is volt, kikből is állt ez az asztaltársaság, ez a „club”? Kik látogatták a kávéházat, kikkel és miként érintkezett ott Lowetinszky a vizsgált időszakban? Ahogy már egyes fenti idézetekből is kiderült, volt némi dinamika a naplóíró kávéházi asztaltársaságának összetételét A kávéházba járó budapesti kisember (1890–1891) 89
