Levéltári Közlemények, 88. (2017)

Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19-20. században - Balogh János Mátyás: A kávéházba járó budapesti kisember (1890-1891)

1890. január 20-tól kezdett el napi rendszerességgel Wohlmuthoz járni (ebben az évben ezt megelőzően csak egyszer, január 5-én volt itt), és egészen május közepéig – tehát közel négy hónapon át – lényegében mindennap betért a kávéházba. A több mint 100 napból csak 10 olyan nap volt, amikor nem nézett be a Kerepesi út és a Nyár utca sarkára (február 28. és május 11. között egyetlen olyan nap volt, amikor távolmaradt). Május közepén azonban történhetett valami, ettől kezdve ugyanis szabályosan kétnaponta járt a Wohlmuth-féle kávéházba. Az okokat a munkahelyi kötöttségekben kell keresnünk. 1890. január 21. és május közepe között (néhány napot leszámítva) munkanélküli volt Lowetinszky, ekkor szokott a kávéházba teljesen. És ez a „kávéház-függősége” a május 12-i ismételt munkába állását követően is ugyanúgy megmaradt: csak azért nem tudott mindennap menni, mert minden második nap 24 órás műszakban dolgozott a Ferencvárosi pályaudvaron. 1890 szeptemberétől novemberig számszerűleg ritkábban látogatta a kávéházat, átlagosan háromnaponta. Valójában azonban ha járt, akkor továbbra is kétnaponta járt, csak ezekben a hónapokban több olyan négy-öt-hat napos széria is volt, amikor nem ment Wohlmuthoz. Ezt követően ismét ténylegesen kétnaponta járt ide, majd 1891 februárjában és márciusában újból több nagyobb szünetet figyelhetünk meg. 1891 februárjában egyébként éles váltás történt a narratívában: addig úgy írta Lowetinszky, hogy „Wohlmuthoz”, ezt követően szinte mindig csak úgy, hogy „a kávéházba” (és ez ugyanúgy Wohlmuth Adolf kávéházát takarta). Korábban, a megelőző több mint egy évben csak háromszor említette naplójában „kávéház”ként Wohlmuth üzletét. Az 1891-es év második felében sűrűbb lett a kávéház-látogatások száma, augusztustól minden hónapban volt olyan egy-három hetes periódus, amikor minden nap benézett Wohlmuth Adolfhoz. Mindkét évben itt töltött valamennyi időt december 24-én és 26-án is. A kétnapos rendszer felbomlása majd (időszakos) visszatérése mögött is a munkahelyi beosztás váltakozásai álltak (volt olyan időszak is, amikor csak minden harmadik délutánja volt szabad), illetve gyakran azért maradt ki a délutáni kávéház-látogatás, mert más elfoglaltsága volt, leggyakrabban randevú vagy valami más elintéznivaló. De arra is többször volt példa, hogy nem volt kedve (pl. éppen haragban volt a teljes baráti körrel) vagy pénze (és persze több olyan alkalom is volt, ahol nem sikerült kiderítenem a távolmaradás okát). A kávéházi látogatások az esetek túlnyomó részében naponta egyszer, a késő délutáni-kora esti órákra korlátozódtak. Lowetinszky szinte mindig valami ebéd utáni program (pl. séta, találkozó) után, hozzávetőlegesen délután 5 körül érkezett a kávéházba, és általában fél 7-kor vagy valamivel később távozott onnan, tehát másfél-két órát tartózkodott a Wohlmuth-féle kávéházban. Érkezni általában egyedül érkezett, majd onnan leginkább társaságban, ketten-hárman együtt távoztak. A kávéháznak volt tehát egyféle gyülekezőhely-funkciója is. A kávéház után 1890 első hónapjaiban jellemzően Muszil Ferenchez mentek Lowetinszkyék kártyázni, a jobb idő beköszöntével a Petőfi térre korzózni, majd A kávéházba járó budapesti kisember (1890–1891)

83