Levéltári Közlemények, 88. (2017)

Munkavégzés és szabadidő-kultúra a 19-20. században - Balogh János Mátyás: A kávéházba járó budapesti kisember (1890-1891)

zott, ezúttal Horvátországba. (Az elemzés időszakának kiválasztásához az is hozzájárult, hogy 1892-ből nem maradtak fenn naplók.) Lowetinszky 1890–1891-ben Mielőtt Lowetinszky kávéházbeli szokásait és interakcióit tárgyalnánk, fontos bemutatni a naplóíró egyes, 1890-re és 1891-re érvényes „viszonyait”. A teljesen vagyontalan, árva, testvérek nélküli, ekkor 25 éves Lowetinszky egyetlen rokona az apai nagynénje és annak férje volt. A katonai szolgálatból visszatérő naplóíró náluk (IV. ker. – a mai Belváros –, Bécsi utca 5.) kapott szállást, 1889 végén azonban a nagybácsi kitette az anyagi gondokkal küszködő naplóíró szűrét a lakásból. Ezután hősünk a kollégájánál, egy bizonyos Nagynál bérelt szobát. Nagyné követelőzése miatt azonban három nap múlva innen is odébb állt, és mivel a nagynéni nem fogadta vissza, Budán, a gyermekkori barátja, Papp Sándor (Sanyi) családjánál (Promontori út 15.) húzta meg magát néhány napig, majd december 23-án Boroséknál (IX. ker., Liliom utca 6.) vett ki egy szobát. Innen 1890 áprilisában költözködött ki – tetemes lakbértartozást hagyva maga után. Júniusig ismét Budán, Sanyiéknál kapott szállást, amikor is a VII. kerületi Verseny utca 22. szám alatt vett ki egy lakást, itt egy bizonyos Ödön is lakótársa volt, Rieker Gyula pedig a felső szomszédja. 1890 novemberében ismét közös háztartásba lépett férjes szeretőjével, Samoday Eszterrel (Esztivel), és beköltöztek a Dohány utca 93–95. szám ház egyik lakásába. Velük lakott többek között egy bizonyos Mari néni is, Eszti rokona. Egy évvel később új barátnőjéhez, később feleségéhez, Marihoz költözött egy Akácfa utca 27. sz. alatti albérletbe, Leopoldékhoz. Általában elmondható, hogy albérleteibe – esetenként csak ágybérleteibe – nem csak hálni tért a naplóíró, de gyakran társasági életet is élt (barátokkal és lakótársak ismerőseivel közös vacsorázás, ivás, beszélgetés). Idejének legnagyobb részét munkahelyén töltötte a naplóíró: 1890-ben és 1891-ben a MÁV Dunaparti, majd Ferencvárosi pályaudvarán. Előbbi helyén rakfelvigyázó volt 1890 elejéig, az utóbbi helyen állomásfelvigyázóként dolgozott 1890 májusa és 1891 decembere között. Mindkét helyen igen kevés, 1 forint 20 krajcár volt a napi bére (ezért a pénzért egy sovány kacsát lehetett venni), az utóbbi helyen ruhát is kapott juttatásként. 1890 áprilisában altiszti szolgálatra minősítettnek nyilvánították a sikeres vizsgák után. A Ferencvárosi pályaudvaron hamarosan kitanulta a távírász szakmát. A monoton, felelősségteljes munkát többféleképpen is igyekeztek változatossá tenni a naplóíró és kollégái. Ha tehették, éjszaka aludtak, nappal bolondoztak, lányokkal flörtöltek, boroztak, és ha mód volt rá, akkor eztazt el is csentek munkahelyükről. Bár Lowetinszky többször is kapott intést, végül egy majdnem bekövetkezett karambol miatt bocsátották el 1891 decemberében. Ezt követően hamar talált új állást, a szentendrei HÉV-hez került kalauznak (a naplóíró 1891 végén még úgy tudta – és a naplóban is így szerepel –, hogy mozdonyvezető-gyakornoknak veszik fel). Hamarosan, 1892-ben, Horvátországba A kávéházba járó budapesti kisember (1890–1891)

79