Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Irodalom - Nyomot hagytak - a Magyar Nemzeti Levéltár kiállítási katalógusa (Németh László Sándor [felelős szerk.]: Nyomot hagytak. Évszázadok - személyiségek - aláírások. Katalógus. / Their Traces: Centuries - Personalities - Signatures. Catalog) Fóris Ákos
történetét ismerhetjük meg, a 12. fejezet pedig a magyarországi szabadkőművesség tevékenységét mutatja be a kötet. Az első fejezet általános képet ad a középkori hitelesítés eszközeiről, a későbbi korokban azonban nem reflektál erre a kérdéskörre. A történelmi személyek magánleveleinek megjelenésével különösen érdekes lett volna bemutatni azt a folyamatot, ahogy a kora újkorban elterjed az írni-olvasni tudás. Ugyancsak reagálhatott volna a mű az oklevél- és irathamisítás problémájára. Ennek kapcsán sajnálatos, hogy nem használták ki a témában meglévő lehetőségeket, gondolva itt olyan kérdések feltételére, hogy Horthy Miklós valóban kinevezte-e Szálasi Ferencet miniszterelnöknek, vagy miért nem a magyar békedelegációt vezető Apponyi György aláírása található a trianoni békeszerződésen. Ehhez hasonló kérdést a kötet az 1949-es magyar alkotmány aláírásának kérdése kapcsán vet fel, amit az államfő mellett – a valós hatalmi viszonyokat reprezentálva – Dobi István miniszterelnök helyett Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes írt alá. (168– 169., 171.) A személyiségek bemutatásánál a kötet szerzőinek sikerült elérniük, hogy az olvasóhoz közel hozzák a közzétett levéltári dokumentumokat. Nem estek abba a hibába, hogy a megismertetendő történelmi személyek életrajzát átfogóan, ezáltal lexikonszerűen foglalják össze, hanem életüket csupán egy-egy szempont alapján mutatják be. Így Mátyás király kapcsán arra reflektál a szöveg, hogy a saját korában nemigen népszerű uralkodó hogyan vált a mondák által megörökített igazságos uralkodóvá. György Péterrel egyetértve (13.), a kötet legérdekesebb története Leiningen-Westerburg Károlyé, ugyanis a 9. fejezet bemutatja azt az utat, amely során egy, a Habsburg-hadseregben szolgáló hesseni német életét adja a megszülető modern magyar politikai nemzetért. (95– 99.) A katalógusba bekerülő történelmi alakok bemutatásánál igen változatos forrástípusokkal találkozhatunk a királyi oklevéltől koronázási szertartásrenden át a búcsúlevélig. A szakmai olvasónak érdemes megtekintenie a közölt források levéltári jelzeteit is, ami legalább két dologra mutat rá. Egyrészt a jelzetekben megjelenő fondok és állagok sokasága jelzi, hogy a katalógus összeállítói milyen mély merítést végeztek az Országos Levéltár iratanyagában a kötet elkészítéséhez. Másrészt felhívja a figyelmet arra, hogy mennyi, a hivatali működésen túlmutató, és kifejezetten személyekre vonatkozó forrás lelhető fel különböző szervek iratanyagában. Így például Petőfi Sándor Csatadal című versének a szerző által saját kezűleg írt változata található az Országos Honvédelmi Bizottmány anyagában. (96.) Ki kell emelni a kötetben található gazdag képanyagot is, amely döntő mértékben a Magyar Nemzeti Múzeum őrizetében lévő festményeket és fényképeket foglalja magában. A kötetben a dokumentumok elsősorban mint kiállítási tárgyak, s nem mint értelmezendő források vannak jelen. Több esetben érdemes lett volna a dokumentum szövegét részben vagy egészben átírva közölni. A 19. század előtt keletkezett iratokat aligha tudja elolvasni olyasvalaki, aki nem rendelkezik kora újkori paleográfiai ismeretekkel. Így érdekes lett volna átírva is olvasni, hogy Nádasdy Tamás miként lelkesedett nádorrá választásáért (43.), vagy a szigetvári hős hogyan készült Irodalom 474
