Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Műhely - Sági György: Nuspl János bácskai német plébános összefoglaló jelentése az 1944 utáni délvidéki megtorlásokról (Forrásközlés)
„meglépnie” és templomba jutnia. A Bánátban előfordult, hogy a táborparancsnok hangos szitkozódás közt űzte ki a „lógorásokat”62 egy falu templomából, ahol a szabadon lévő helybeli hívek részére a megszokott istentisztelet tartatott. A nevezett munkatáborokban azonban a nép maga tartott gyakran közös ájtatosságot, különösen vasárnapokon, ünnepnapokon, de természetesen titokban. Ha esetleg épp egy táborba vetett pap tartózkodott ilyen munkatáborban, akkor néha-néha megengedték, illetve inkább eltűrték, hogy istentisztelet tartassék. Így pl. Kikindán 1946 karácsonyára 2 szentmisét mondhattunk, és a hívek, az ifjúság egy jó része is a legnagyobb összeszedettséggel vett azon részt. A nagy gyűjtőtáborokban a vallásgyakorlatot illetőleg a helyzet a következő volt. Gádoron63 és Körtésen a helybeli plébános kezdetben szabadlábon volt, és templomában rendszerint megtarthatta az istentiszteletet. Erre a táborbeli nép is eljárhatott. Később megtiltották a népnek a templomba menést, azon a címen, hogy a munka elől elrejtőznek. Végül az ottani lelkészek is táborba vettettek, és akkor istentiszteletet már nem tarthattak. Amíg azonban szabadok voltak, a betegeket is meglátogathatták és a szentségekkel elláthatták. Ez volt az egyedüli tábor, ahol ez lehetséges volt. Később azonban itt is már csak titokban végezhették ezen lelkipásztori feladatot. – A többi nagy gyűjtőtáborban a helyzet még sokkal súlyosabb volt. Istentisztelet azokban csak elvétve volt, ha egy-egy bátor pap engedélyt kapott a tábor meglátogatására. Az ilyen istentiszteleten azonban csak a nép egy kis töredéke vehetett részt, annak sebtiben és feltűnés nélkül kellett történnie. – P. Gaß (vagy Gaßmann ?) nevű ferences atya és P. Gruber nevű jézustársasági látogatta meg egynéhányszor a nagy táborokat, mindég saját személye veszélyeztetésével. Az előbbi a partizánok által kivégeztetett, pontosan nem tudom miért, de úgy hiszem, adatokat szolgáltatott a külföldnek a táboréletről. Az utóbbi – P. Gruber – értesülésem szerint 7 évi börtönre van most ítélve. – Magam 1947 elejétől a bánáti nagy gyűjtőtáborokban éltem, Molifalván és Rezsőházán, 1948 február közepéig. Molifalván sikerült a súlyos betegeknek mintegy 50–60%-át a szentkenettel ellátnom, Rezsőházán azonban csak mintegy 1/3-át. Ez természetesen mindég csak titokban történhetett. A nagy gyűjtőtáborokban ugyanis számos úgynevezett „Aggok háza” létezett. Ezek rendszerint szomorú, szegényes helyiségek voltak. Ezekbe hordták össze a már reménytelen állapotban levő aggokat, de néha fiatalokat is, hogy itt a silánynál is rosszabb ellátás mellett hamarosan befejezzék életüket. Itt hevertek szalmán, rongyos takarókon feküdve, télen is nagyobbrészt fűtetlen szobákban, és várták, sokszor kétségbeesve, a végüket. Ezeket és az egyéb „kórházakat” vagy „üdülőotthonokat” – ahol a betegek nagyobbrészt szintén éheztek, sikerült meglátogatnom és sok beteget ellátnom. A betegek ritkán kértek fel, hogy gyóntassam meg őket, gyakran kellett őket erőltetnem, de a gyónás után mind boldog volt és hálásan szorongatta kezemet. A bánáti németségről tudni kell, hogy Műhely 364 62Értsd: lógósokat. 63Dobler Antal gádori plébános 1946. január 9-én halt éhen a gádori táborban, életének 55. évében.
