Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Műhely - Nagy Szabolcs: A Tanácsköztársaság Fejér megyei tisztségviselői ellen indított büntetőperek
maradt el. Bár ezt a tényt a Balogh ügyében eljáró bíróság is kihangsúlyozta a bűncselekmény megállapítása során, azonban az is igaz, hogy elsősorban nem a túl súlyosnak tartott ítélet, hanem bármely büntetés kiszabásának elvi jogszerűtlensége miatt marasztalta el az eljáró testület tagjait. Hasonló esetben egyébként a Budapesti Büntető Törvényszék – mivel a halálbüntetést más szerv kegyelemből szabadságvesztésre változtatta – csak személyes szabadság megsértésében találta bűnösnek a forradalmi törvényszék tagjait.39 Balogh személye egyébiránt valamennyi cselekménye esetében különösen érdekes. A forradalmi törvényszékek mellett működő vádbiztosok szerepének megítélése, az, hogy a törvényszékek által hozott ítéletek miatt milyen elkövetői minőségben legyen felelős a vádbiztos, sok problémát okozott a bíráknak. A bíróságok egyes esetekben tettestársként, máskor felbujtóként ítélték el a vádbiztosokat. A kérdést Tarnai János szerint jogegységi határozattal szabályozni nem is lehetett, azt helyesebb volt egyéni mérlegelés alapján elbírálni.40 Összegzés Amint az ítéletek alapjait képező vádpontok esetében látható volt, s a perek elemzése során is gyakorta kihangsúlyoztam, szinte valamennyi esetben fontos tartalmi eleme a vádlottak terhére rótt bűncselekményeknek az, hogy a kor uralkodó felfogása alapján cselekményüket egy jogtalanul létrejött hatalom kiszolgálóiként, „szekértolóiként” követték el. Jelen munkának nem célja ezen állítás vizsgálata. A Tanácsköztársaság legitimációjának elemzése véleményem szerint parttalan alkotmányjogi fejtegetésekbe bonyolódhat, mely során az ellenvéleményen lévők nézeteinek mindvégig fontos eleme lehet a személyes politika-filozófiai meggyőződés is. Az azonban, hogy éppen a Tanácsköztársaság alatt volt először példa magyar állampolgárok (sokkal inkább feltételezett, mint kinyilvánított) politikai véleménye miatti tömeges elzárására (korabeli szóhasználattal: „túszul ejtésére”), egész osztályok gyanúsként kezelésére, illetve kifosztására, mindenesetre azt mutatja, hogy már a kommün vezetői sem voltak nyugodtak legitimációjukat illetően. Ugyanezt a vélekedést támasztja alá az is, hogy a magyar történelemben mindaddig egyedülálló módon a hatalom egy részének véleménye szerint „terroralakulatok” portyázása, s az általuk elkövetett gyilkosságok41 kellettek ahhoz, hogy a status quo fenntartassék. Az ilyen politikai berendezkedést szinte szükség szerint követte valamiféle retorzió. A „rendteremtésnek” – a jelen munka témáját nem képező, reakcióként Műhely 322 39Degré: i. m. 87. 40Uo. 85. 41Ezeket már a korban összegyűjtötte az országos főügyész, Váry Albert. Azonban az esetek bünte tőjogi szempontból történő pontos elemzése (hiszen például több esetben nyilvánvalóan tűzpárbajban estek el az áldozatok) a mai napig várat magára. Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon. Budapest – Szeged, 1993.
