Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Műhely - Nagy Szabolcs: A Tanácsköztársaság Fejér megyei tisztségviselői ellen indított büntetőperek
nem is találta a bíróság bizonyítottnak a vármegyeház „elfoglalása” által felbujtóként elkövetett lázadás bűntettét. Balogh ellen viszont ebben a vádpontban is marasztaló ítélet született. Balogh kétségtelenül részt vett fegyveres csoport megalakításában, s azt egy falu egy felekezeti alapon képződött csoportja (katolikus gyülekezete) „ellen” vezényelte. Ezáltal megvalósult a lázadás tényállásának egy fontos eleme, az, hogy a csoport (csoportosulás) támadó/fenyegető szándéka a polgárok valamelyik osztálya, nemzetisége vagy hitfelekezete, illetőleg ezek polgári és társadalmi szabadsága ellen irányuljon.35 A cselekedetnek nem kellett valamilyen kifeje zett eredménnyel járnia, elég volt a fegyveres támadás bekövetkeztének ténye is. A fenti ítéletben is elfogadott minősítés esetéhez többek között az kellett, hogy a támadás például egy közösségellen irányuljon(154. §.), az ebben az esetben lehetséges legsúlyosabb büntetési tétel (155. §, 10‒15 évig terjedő fegyházbüntetés) kiszabhatóságához pedig az is, hogy a lázadó csoport például egyes személyek ellen erőszakot kövessen el. Bár ez utóbbi fogalom Edvi szerint sem pontos definíció, abba minden bizonnyal beleértendő a bakonysárkányi hívők Székesfehérvárra hurcolása is. Jelen esetben azonban véleményem szerint a deliktum megítélésének korábban, a zsarolás esetében már említett alapvető, a Tanácsköztársaság államának legitimitását érintő kérdésén túl más nehézsége is van. Vizsgálni kell ugyanis azt is, hogy (ha egyáltalán elfogadjuk Baloghot egy legitim állam tisztségviselőjének) az elkövető tisztségéből adódott-e a bakonysárkányi hívők elleni fellépés, vagy azt esetleg túlzott buzgalmában követte el. E kérdés körüljárása szintén messze, a korszak alkotmány-, illetve közigazgatási jogi viszonyainak vizsgálatához vezetne, így részleteiben itt nem is foglalkozom ezzel, csak a bírósági döntés megítéléséhez kívántam vele adalékul szolgálni. Hasonlóan a zsarolási esetekhez (melyeknél a kivetett bírságok képezték a vád alapját), minden olyan cselekményt, amelynek során valaki a Tanácsköztársaság tisztviselőjeként másokat lefogatott, a személyes szabadság megsértéseként ítélt meg a vádhatóság. E cselekedetek egyébiránt szintén országosan is jelentős számban bíráltattak el. „A személyes szabadság megsértésével szintén sokat foglalkoztak a bíróságok. A Btk. ide vonatkozó rendelkezéseinek nagy judikatúrája támadt. És teljes megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy az ide tartozó nyilvánosságra került döntések kiállják a szigorú bírálatot. Merültek fel vitatható kérdések, de ily kétséges esetekben a bíróságok a vádlottra nézve kedvezőbb álláspontot foglalták el.”36 Lássuk, mit jelentett ez a Fejér megyei esetekben. Balogh János vádbiztost (részben társaival egyetemben), majd 200 rendbeli, de Beregi Náthán móri „komisszárt” is több mint egy tucat rendbeli személyes szabadság megsértésével vádolták (és valamennyi esetet terhükre is rótta a bíróság). A Csemegi-kódex külön-külön tartalmazta a személyes szabadság megsértésének hivatalos és magánszemély által elkövetett módozatait. A vizsgált esetekben a bíróságok ez utóbbi módozatot alkalmaz-Műhely 320 35Uo. 46–59. 36Degré: i. m. 101., 95.