Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Műhely - Nagy Szabolcs: A Tanácsköztársaság Fejér megyei tisztségviselői ellen indított büntetőperek
végül is a zsarolás eszmekörébe voltak legkönnyebben beilleszthetők.”23 Mint az elő zőekben Auer is rámutatott, éppen gyakori vádpont volta miatt, illetve a szerteágazó cselekményekre való alkalmaztatása okán, talán ezt a bűncselekményt ítélték meg a legtöbbféleképpen a bíróságok. Ez a Kúriát is arra sarkallta, hogy már 1920-ban több jogegységi határozatot is szenteljen a témának.24 A vonatkozó perekben a vád „zsarolás” alatt szinte kivétel nélkül az elkövetőknek olyan cselekedetét értette, mikor azok tisztségviselőként pénzbírságot vagy egyéb pénzben, illetve természetben nyújtandó „sarcot” követeltek. Dr. Balogh János és társai például azért vádoltattak zsarolással, mert a forradalmi törvényszék tagjaiként pénzbírságokat szabtak ki.25 A vád vizsgálatával kapcsolatban érdemes megnézni, hogy a korban hatályos büntetőjogi szabályok részletes ismertetése mit tart érdemesnek az érintett bűncselekménnyel kapcsolatban leírni.26 Mindezek alapján tehát a bűncselekmény lényegi fogalmi eleme az erőszak vagy fenyegetés által elkövetett kényszerítés (mely sokkal kevésbé kell közvetlen legyen, mint a rablás esetében). Továbbá az, hogy ezen kényszerítésnek valaminek a megtételére, az elhagyására, eltűrésére kell irányulnia. Természetesen ez utóbbiak és a kényszer között szoros összefüggésnek kell fennállnia, illetve a cselekedetnek valamilyen jogtalan vagyoni haszon megszerzésére kell irányulnia, mégpedig a Kúria állásfoglalása szerint nem elsősorban a haszonnak kell jogtalannak lennie, hanem a megszerzés módjának, tehát egy kényszerrel „behajtott” jogos követelés is zsarolásnak minősült.27 Ezen vádpont elbírálása eseteinkben egyetlen alkotmányjogipolitikai kérdésen állt vagy bukott: minek volt tekinthető a Tanácsköztársaság és magisztrátusrendszere, elismerték-e legális államnak. A válasz a korban természetesen nemleges. Ha ebből az alapvetésből indulunk ki, akkor – mint ahogy a korabeli kommentárok megállapították28 – a forradalmi törvényszékek eljárásainak ismeretében, s különösen a Vörös Őrség vagy a különböző terroralakulatok cselekedeteinek fényében az egyszerű polgárok joggal érezhették úgy, hogy a kommün szervei által támasztott követelések megtagadásának esetében személyükben fenyegetve vannak. S ebben az esetben természetesen a kiszabott bírságok, illetve azok behajtásának módjai is csak „jogtalanok” lehettek. Kissé másabb a helyzet a deliktum minősülésével kapcsolatban. A 353. §. 1. pontja szerinti elkövetés könnyen megállapítható a fenti analógia alapján: ha valaki akként lépett fel a Tanácsköztársaság nevében, hogy „áldozata” tudott a már megvalósult gyilkosságokról, verésekről, kínzásokról, a fenyegetés máris minősített. A Tanácsköztársaság Fejér megyei tisztségviselői ellen indított büntetőperek 317 23Auer: i. m. 163. 24Degré: i. m. 101. 25MNL FML VII123a, Balogh Ákos pere. 26A vonatkozó bűncselekménnyel kapcsolatos korabeli felfogás ismertetése kapcsán, csakúgy, mint a többi esetben, Edvi Illés Károly alábbi művére hagyatkozom: Edvi Illés Károly: A magyar bün tetőtörvénykönyv magyarázata. I–III. Budapest, 1909. 27Uo. III. 107–166. 28Auer: i. m. 163.