Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Műhely - Nagy Szabolcs: A Tanácsköztársaság Fejér megyei tisztségviselői ellen indított büntetőperek
Mint köztudott, a korszakban az első magyar Btk., a szakirodalomban gyakran Csemegi-kódexként emlegetett 1878. évi 5. törvénycikk rendelkezett a bűncselekményekről, illetve az azokat sújtó büntetésekről. Témánk szempontjából fontos, hogy – a közelgő háborúra való felkészülés jegyében – a rendkívüli állapot esetén érvényes szabályokat rögzítő 1912. évi 63., a háború idején életbe lépő kivételes intézkedésekről szóló törvénycikket is hatályosnak tekintették a cselekmények idejére vonatkozóan. Az általunk vizsgált perekben a hatóság elleni erőszak eseteit az 1914. évi 40., a hatóságok büntetőjogi védelméről szóló törvénycikk alapján bírálták el. Eljárási oldalról az 1896. évi 33., a bűnvádi perrendtartásról szóló törvénycikk, ennek novellája, az 1907. évi 18. törvénycikk és az 1914. évi 13., az esküdtbíróság előtti eljárásra és a semmisségi panaszra vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló törvénycikk volt a cselekmények idején hatályos. Az érintett perek szempontjából kiemelkedő jelentőségű volt az 1919 őszén elfogadott, 4039/1919. számú, a gyorsított bűnvádi perrendtartásról szóló miniszterelnöki rendelet. Ez amellett, hogy a terhelteknek bizonyos, az eljárással kapcsolatos jogait, lehetőségeit a fenti jogszabályokban rögzítettekhez képest is tovább szűkítette, többek között kimondta azt is, hogy a Tanácsköztársaság politikai vezetői „hatósági jogkört bito rolva vagy színlelve, a büntetőtörvénybe ütköző cselekményt követtek el”. 8 Minden munka egyetért abban, hogy alapvető problémát jelentett a kommün kádereivel szemben eljárni kívánó politikai akarat számára a Csemegi–kódex „gyengesége”.9 A Csemegi korában meglehetősen szilárd államberendezkedés, a stabil társadalmi viszonyok nem utaltak arra, hogy a politikai jellegű bűncselekmények rendkívül gondos és szigorú szankcionálására belátható időn belül szükség lehet. A kódex vonatkozó tényállásai „úriemberekre” szabattak, akiknek a „szórakozása” a parlamenti obstrukciókra, becsületsértésekre terjedt ki.10 Csemegi nem készült fel (nem is készülhetett fel) az erőszakos államosításokra, a lefoglalásra (zabrálásra), a veszélyesnek tartott „elemek” túszként történő fogva tartására, vagy a Cserny- és Szamuely-féle különítmények „rögtönítélő törvényszékei” által meghozott és nyomban végre is hajtott halálos ítéletekre. S a mindezen történésekből A Tanácsköztársaság Fejér megyei tisztségviselői ellen indított büntetőperek 313 törvényszékei előtt lefolyt büntetőperekben. In: Szabó Miklós (szerk.): Doktoranduszok Fóruma Miskolc, 2016. november 17. Állam- és Jogtudományi Kar szekció kiadványa. Miskolc, 2017, 271–276. 8 Erre a kitételre minden, az előző rendszerben született feldolgozás mint skandalumra hivatkozik, pedig a rendelet hatályba lépése után nem sokkal, a Kúria egy jogegységi határozatában éppen ellenkezőleg foglalt állást, így ez a jogalkotói felfogás a bírói gyakorlatban már nem volt alkalmazható. A rendelet egyébként a maga korában sem volt egyértelműen pozitív megítélésű, lásd pl. Vargha Ferenc: Törvényes-e a népbiztosok perében alkalmazott gyorsított bűnvádi eljárás? Büntető Jog Tára, 1920. 72. sz. 1–7. 9 Ez természetesen kifejezetten az érintett korszakkal és az akkor elkövetett deliktumokkal kapcso latban értendő. A törvény születése körüli viták során s a megjelenést követő korszak reflexióiban a kortársak jó része kifejezetten szigorúnak tartotta a kódex szankció-rendszerét. 10A politikai bűncselekmények elkövetőinek természetrajzáról, azok lehetséges csoportosításáról nagyon szép, szemléletes képet ad Finkey Ferenc alább csak egy csoportjuk, a kommün tagjainak lélekrajzát illetően idézett művében. Finkey Ferenc: A politikai bűncselekmények és a büntető tör vénykönyv. Budapest, 1927.
