Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Műhely - Gecsényi Lajos: Dokumentumok Habsburg Ottó és a Magyar Nemzeti Bizottmány kapcsolatához (1948-1950)
277 GECSÉNYI L AJOS DOKUMENTUMOK HABSBURG OTTÓ ÉS A MAGYAR NEMZETI BIZOTTMÁNY KAPCSOLATÁHOZ (1948–1950) A második világháborút követő években Európában, fokozatosan az Egyesült Álla -mokban otthonra talált sokszínű magyar emigráció önszerveződése a magyarországi kommunista hatalomátvétel visszafordíthatatlanságának fényében kapott erőre. Jelentős szerepet játszott ebben, hogy 1947 nyarától mind nagyobb számban kényszerült hazája elhagyására az ország demokratikus pártjainak vezető rétege, az 1945-ben szabadon választott parlament számos képviselője.1 Néhányan – közülük is elsőként Nagy Ferenc lemondatott miniszterelnök – rövid várakozás után eljutottak a tengerentúlra, ahol az amerikai demokrata párti adminisztráció az erősödő nagyhatalmi ellentétek hatására egyre határozottabban támogatta (a többi keletközép-európai emigrációhoz hasonlóan) az önszerveződésre irányuló szándékaikat. Ez egyben jelzés is volt az ekkor még zömében Európában tartózkodó, ún. ’45-ös emigránsoknak, akiknek a meghatározó vezető rétegét a két háború közötti Magyarország törvényhozásának, kormányzatának, hadseregének elitje alkotta. Ők, abban a hitben, hogy a Hitler elleni koalíció szétesése, az amerikai és szovjet szembenállás kialakulása rövid idő alatt visszaállítja a régi hatalmi viszonyokat és „helyzetbe hozza” őket, ugyancsak kísérletet tettek soraik rendezésére. A bajorországi Altöttingenben 1947. augusztus 20-án tartott „országgyűlésen” kormányt alakítottak, melynek élére a Szálasi-kormány idején is aktív szolgálatot teljesített kisbarnaki Farkas Ferenc volt vezérezredest, az első emigráns szervezet, a Magyar Szabadság Mozgalom alapító vezetőjét állították államfői hatalmat „gyakorló” miniszterelnökként. Az amerikai megszálló hatóságok figyelmeztetése azonban hamarosan világossá tette a múltban ragadtak számára, hogy a megszállt területen sem országgyűlés tartására, sem kormány alakítására nincsen lehetőség. Mindennek a fényében az is nyilvánvalóvá lett, hogy az emigráció vezető szervének a megalakítására – miként ezzel valamennyi reálisan gondolkodó menekült egyetértett – az Egyesült Államokban kerülhet sor,2 ahol – bármily furcsán hangzik – a beutazási korlátozások szelektív érvényesítésével biztosítani lehetett egy demokratikus többségű testület létrejöttét. Az viszont itt sem volt kétséges, hogy a 1 Az emigráció történetének megkerülhetetlen alapmunkája Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945–1985 (Bern, 1985) című monográfiája. Az általános történeti kérdések felvázolásá nál e munkára támaszkodtam. 2 Az 1948 januárjában végzett reprezentatív felmérés alkalmával az emigráció legkülönbözőbb kép viselői egyetértően nyilatkoztak erről, annak hangsúlyozásával, hogy Európában (elsősorban Párizsban) „alközpontokat” kell létrehozni. Vö. Gecsényi Lajos: Emigrációs útkeresések. A Magyar Nemzeti Bizottmány előtörténetéhez. Századok, 2015. 6. 1487–1502.
