Levéltári Közlemények, 88. (2017)
Műhely - Deák Ágnes: Vonzások és taszítások - Dessewffy Emil konziliáriusi szerepben, 1859-1860
nak. 1860. október 16-án Apponyi, Szécsen és Mailáth először tárgyalt több miniszterrel a tervről. Itt Plener érvelt a leghatározottabban az alkotmányos átalakulás mellett a nyugati tartományokban is, a magyar politikusok támogatták, de az uralkodó ellenállt. Dessewffynek egyre kevesebb reménye lehetett, hogy félmegoldásnál többet sikerül elérni. Az uralkodó által jóváhagyott alapelvek ugyanis lényeges pontokon eltértek javaslataitól: az alkotmányos átalakulás kontúrjai elmosódtak, pontosabban szólva a magyar korona országaira vonatkozóan azok érzékelhetők maradtak, a birodalom többi tartománya számára azonban belső ügyeikben csak a tartománygyűlések „közreműködését ” ( Mitwirkung ) irányozta elő Szécsen javaslata, nem a törvényho zás jogát. Ráadásul a diploma tartalmazta, hogy a nyugati birodalmi fél tartományainak egyesített tanácskozó testületét is létrehozzák (az ún. szűkebb birodalmi tanácsot), ami tovább gyengítette a tartománygyűléseket. Továbbra is „birodalmi tanács” maradt a közös ügyek tárgyalásának testülete, de felépítésére (a száz fős lét számon kívül), működési elveire, pontos jogkörére vonatkozóan semmit sem tartalmazott a diploma, ahogy azt sem, hogy ezzel a korábbi szűkebb birodalmi tanács megszűnik. A hozzárendelt ügyek köre mindenképpen szélesebb volt a Dessewffy által javasoltnál: a pénzügyek, vám- és kereskedelemügyek mellett a vasútügyek, posta- és távirdaügyeket is oda rendelte az uralkodó, s szó sem volt a tartományok önadóztatási jogáról. Elmaradt a tartományi törvényhozó testületekre vonatkozó rendszabályok és a birodalmi tanács statútumának diplomával egyidejű kibocsátása is. Dessewffy utódvédharcokat folytatott annak érdekében, hogy mondják ki, a szűkebb birodalmi tanács létrehozása csak kivételes, ideiglenes intézkedés, a birodalmi tanács ülései nyilvánosak legyenek, az kizárólag az országgyűlések által delegált tagokból álljon, ügyrendjét a testület maga határozhassa meg, ahogy elnökét is. Dessewffynek is látnia kellett, hogy a tervezett diploma mind az alkotmányos elv, mind a centralizáció helyett a föderalizmus felé való elmozdulás tekintetében csak kezdeti lépéseket tartalmazott. Október 18-án hosszú audiencián próbálta Dessewffy megnyerni az uralkodót, s bár Szőgyény szerint Ferenc József köszönetet mondott, tudván, hogy a fő eszmék tőle erednek, de kézzel fogható eredmény nélkül ért véget a találkozó. Szembe kellett néznie Dessewffynek azzal, hogy hibás volt a helyzetfelmérése, amikor maga is elhitte, hogy az uralkodót pusztán korábbi rossz tanácsadói vezetik félre, s azért ragaszkodik az abszolút uralkodó jogköréhez. Október 19-én Ferenc József, Rechberg és Szécsen megállapodtak a diploma végleges szövegében, este a kefelenyomatok javításában és a magyar nyelvű szövegváltozat elkészítésében részt vett Dessewffy is.48 Súlyos dilemma elé állíthatta (volna) a diploma kibocsátása Dessewffyt. Egyrészt el kellett döntenie, milyen mértékben tekinti azt saját szülöttének – a Vonzások és taszítások – Dessewffy Emil konziliáriusi szerepben, 1859–1860 257 48Deák Ferencz beszédei ... II. 488–491; lásd még Berzeviczy: i. m. III. 119–121., Szabad: i. m. 70– 75.; a miniszteri konferencia ülésének jegyzőkönyve, 1860. okt. 16. In: Ministerratsprotokolle ... IV/2. 461–470.
