Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Schwarczwölder Ádám: A király válaszúton. Ferenc József és a Bánffy-kormány válsága
1 Ferenc József ezúttal sem döntött elhamarkodottan. Végül azonban a december 11-i kihallgatása során közölte Bánffyval, hogy amennyiben a szükség úgy hozza, hozzájárul a miniszterelnök terveihez, felhatalmazza a kabinetet a törvényen kívüli kormányzás lehetőségével. Az uralkodó tehát az erő politikáját választotta, minden bizonnyal úgy gondolta, hogy az ellenzék zsarolásának semmiképpen sem szabad engedni. Hozzá kell tenni azonban, hogy ekkor még csak nem is körvonalazódott semmilyen kompromisszum. A forrásokból úgy tűnik, hogy 1899. január közepéig Ferenc József kitartott fenti álláspontja mellett, és továbbra is támogatta Bánffyt. A miniszterelnök volt az, aki végül az exlex beállta, azazjanuár 1. után sem élt a kivételes jogosítvánnyal, majd az ellenzékkel való megegyezés lehetőségét felvetette a királynak. Mindez több okra is visszavezethető. Egyrészt a politikai helyzet december során a lex Tisza, illetve az amiatt a Szabadelvű Pártból kilépő disszidensek, valamint Szilágyi Dezső képviselőházi elnökségről történő lemondása folytán még rosszabbra fordult.31 Miniszterei közül Darányi Ignác és Wlassics Gyula is ingadozott,32 Josipovich Imre horvát-szlavón miniszter pedig nem is írta alá a lex Tiszát.33 A disszidensek vezéregyéniségei közül ifj. Andrássy Gyula és Csáky Albin is figyelmeztették Bánffyt a beláthatatlan következményekre, sőt az addig őt támogató Tisza István sem lett volna hajlandó egy bizonyos ponton túl követni a miniszterelnököt.34 35 Másrészt december-január fordulóján már kezdett - még ha halványan is - körvonalazódni valamiféle megegyezés lehetősége. Az elhúzódó válságot megelőzendő, elsősorban a disszidensek három vezető egyénisége, Csáky Albin, ifj. Andrássy Gyula és Szilágyi Dezső próbáltak közvetítő tárgyalásokat kezdeményezni. Bánffy szerint az ő fellépésük volt az oka annak, hogy amennyiben a közvélemény szemében a kormány nem akart elutasító lenni, „lehetetlen volt kikerülni, hogy a kibontakozás érdekében purparlék ne kezdessenek’?5 Mint arról a miniszterelnök beszámolt, január első napjaiban csak ő és Andrássy beszélgettek arról, hogy milyen lehetőségek nyílnának a megegyezésre, és Bánffy már ekkor kijelentette: az ő személye nem gátolhatja meg a békét, lemondását azonban felA király válaszúton. Ferenc József és a Bánffy-kormány válsága 3! A lex Tisza szövegét lásd Horánszky Lajos: Tisza István és kora. I. kötet. Teliér Kiadó, Budapest, 1994, 326-327. o. A politikai helyzet alakulására tömören ifj. Bertényi: Bánffy Dezső és a nemzetiségi kérdés... 231-233. o.; Gratz: i. m. 363-365. o.; Hanák: A dualizmus válságának kezdetei a 19. század végén... 218-222. o. 33 Bertényi: Bánffy Dezső és a nemzetiségi kérdés... 234. o. 33 Josipovichot erre a felbőszült Bánffy felszólította a kormányból való távozásra. Josipovich magatartására, illetve a Szabadelvű Párt hangulatára lásd Gyurkovich György december 8-i és Radó Sámuel december 9-i levelét a Literarisches Bureau vezetőjéhez: HHStA, Min. d. Äußern, PL, Karton 214. 34 Ifj. Bertényi: Bánffy Dezső és a nemzetiségi kérdés... 234. o. Mindezek a fejlemények jelentős hatást gyakoroltak Bánffyra, akinekl899. január 11-i kijelentése szerint „alig lehetne elvitatni, hogy a mostani súlyos válságnak fő okozói a Szabadelvű Pártból kilépett disszidensek”. MNL OL K 27, az 1899. január 11-i minisztertanács jegyzőkönyve, f. 4. 35 Uo. f. 6. 69
