Levéltári Közlemények, 87. (2016)

Irodalom

Irodalom

netének. A képet ráadásul bonyolítja, hogy mindezt a hidegháború ún. klasszikus időszakában vizsgálja. A könyv a francia nyelvű olvasók számára is érdekes, hiszen új és eddig nem ismert tényekkel szolgál, valamint felhívja a figyelmüket arra, hogy Magyarország számára a frankofón világ fontosabb tényezőt jelentett, mint ahogy azt esetleg feltételezték vagy feltételeznék. Ugyanakkor az elemzés szélesebb és tárgyilagosabb kép megrajzolását teszi lehetővé. Az eltérések mellett megjelennek a frankofón világ jellegzetességei, a francia nyelv, életforma és életstílus azon sajátosságai, amelyek a három vizsgált ország és Magyarország kapcsolatait különlegessé és egyedivé tették.

Magyarország, elsősorban Párizs szemszögéből nézve, egy különös, ismeretlen és sok szempontból ellenséges világot jelentett, amellyel francia részről ugyan többször megpróbáltak több-kevesebb őszinteséggel kapcsolatot kiépíteni, de a kapcsolatépítést alapvetően meghatározta az a kényszerpálya, amely a két ország történetét - ellentétes értelemben - az 1920-1945 közötti időszakban egyaránt befolyásolta. 1945 után a nagyhatalmi pozícióit visszaszerezni kívánó francia külpolitika arra kényszerült, hogy szembenézzen a korábbi időszak hibáival, és megpróbálja új alapokra helyezni Franciaország és Kelet-Közép-Európa kapcsolatait. Ebben a nyitási politikában az 1945-1947 közötti időszakban köztes helyet elfoglaló Magyarország - elsősorban a kulturális kapcsolatok területén - ideális partnernek tűnhetett. A két frankofón kisállam (Belgium és Svájc) érdekei és céljai is hasonlóak voltak. A jelentős számú magyart befogadó országok igyekeztek megőrizni kapcsolataikat a szovjet érdekszférába kerülő Közép- Európával. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a magyar elit számára a francia nyelv ismerete a múlt század közepéig - 1920 után ugyan csökkenő intenzitással - szintén fontosnak számított.

Fejérdy Gergely tehát egy komplex kapcsolatrendszerbe helyezi a frankofón világ és Magyarország kapcsolatát, munkájában emellett a kronológiai határok is jól megfoghatók. Az 1944-1945-ös időszak egyértelműen cezúrát jelentett a 20. századi nemzetközi kapcsolatok történetében. 1956 ugyanakkor elsősorban magyar szempontból kiemelkedő dátum és viszonyítási pont, így itt érdemes elgondolkozni azon, hogy nem lehetne-e a témát és az elemzést kronológiailag kibővíteni, s ennek alapján a hatvanas évek végéig elemezni a változásokat. A hatvanas évek magyar-francia kapcsolatait a recenzens feldolgozta, de a Fejérdy Gergely által választott módszertan továbbvitele hasznos és fontos ismeretekkel bővíthetné tudásunkat. Az 1944-1945-ben elkezdődött folyamat a hatvanas években zárult le, és az ún. Helsinki-folyamattal egy új szakasz kezdődött a kelet-nyugati kapcsolatok történetében. A szerző által vizsgált 12 év alatt Franciaország, Belgium és Svájc keleti politikája sok szempontból hasonlóságot mutatott, így jogosan feltételezhetjük, hogy az ekkor létrejött alapokra épült a későbbi kapcsolatrendszer. A könyvben tárgyalt országok az 1944-1945 után kialakuló bipoláris nemzetközi kapcsolatok rendszerében - azt kiegészítendő - megpróbáltak egy alternatív lehetőséget felmutatni, és a multipoláris rendszer378