Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Irodalom
Irodalom „...a klerikalizmus ellen tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel is harcolunk, mert nálunk nem klerikális, tehát papi uralom van, hanem munkás-paraszt hatalom. [...] A klerikalizmus elleni harc egységes rendszert képez, amelyhez megvannak a megfelelő eszközök, egészen a Belügyminisztériumig. A vallásos világnézet felszámolása, a tudományos világnézet elterjesztése is rendszeres harcot kíván meg, ami sokoldalúan folyik. De ott már döntő szerep a kulturális szerveké. Ott is kell persze egy rendszer, ami kezdődik az iskolával, és végig beletartozik minden, egészen a TIT-igd [...] Lehet, hogy a klerikalizmus ellen harcolni kell még öt évig és, a vallásos világnézet ellen még két generáción át.” Ez egyébiránt nem csak Rákosi, hanem Kádár János manapság gyakran mérsékeltként jellemzett rezsimjének álláspontja is volt, hiszen a fenti idézet 1958- ból származik. Magyarország ugyanis különösen lelkesen vett részt az egyházak és főleg a katolikusok elleni harcban. Jellemző, hogy egy jelentésben, amelyet az NDK budapesti követsége 1956 októberének utolsó napjaiban küldött Berlinbe a magyarországi forradalmi események háttere elemzésének céljával, a katolikus egyház elleni egyik eljárást kifogásolták. A jelentéstevő követ kisszerűnek tartotta, hogy az állami üzemek konyháin minden pénteken demonstratív módon és kizárólag hús szerepel az étlapon, ami a katolikusok számára akkoriban teljes mértékben no go-nak számított. Szabó tanulmánya felveti az 1960-as évek pereinek kérdését is egészen 1971- ig, és ezáltal jóval nagyobb időintervallumot mutat be a korábban említett tanulmányoknál. Ezzel egy olyan területet is megnyit, ahol már nem lehet közvetlenül sztálini tisztogatásokról beszélni. Egy kissé nyitott marad a kérdés, mennyiben nyugtatta meg a rezsimet a feszültség oldódása a Vatikánnal Mindszenty József kardinális kiutazása és mindenekelőtt későbbi elbocsátása révén, és ezáltal ez mennyiben járult hozzá a késői 1970-es évek paradigmaváltásához, amikor az utolsó papokat is szabadon engedték. Ugyanebbe a kategóriába tartozik Nagy Mihály Zoltán már említett tanulmánya Márton Áron gyulafehérvári püspök sorsáról. A szerző figyelemre méltó módon mutatja be a püspök személyes sorsát, Románia katolikus egyházának helyzetét, továbbá azon kísérleteket, melyek a görög katolikus, azaz unitus egyház erőszakos egyesítését célozták az ortodox egyházzal. Érdekesen dolgozza fel a szerző a Rajk-perrel való állítólagos keresztkapcsolatokat, amelyek bizonyításával eleinte próbálkozott a rezsim. Ez a kísérlet végül meghiúsult, ezért aztán inkább a Teleki Gézához, Teleki Pál miniszterelnök fiához és mindenekelőtt a Mindszenty kardinálishoz fűződő kapcsolatokra építve konstruálták meg a vádak építményét. A poszt-sztálini perek aspektusával foglalkozik Csendes László. Kitér az „új románság” koncepciójára, egy olyan eszmére, amelyet főleg a Ceau^escu-kor3 Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. 375
