Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Irodalom
I németek visszaemlékezéseit adja közre, hanem a jogfosztások történetét részletes történelmi összefoglalóba helyezi, és az interjúkat elemzi.1 A témában készült feldolgozó munkák sorában hiánypótlónak tekinthető a szigetújfalusi svábok kitelepítéséről és a Németországból visszaszököttek életútjá- ról készített könyv. Itt azonban álljunk meg egy rövid pillanatra. Némileg furcsán hathat, hogy a Szigetújfaluban élő lakosság a község intézményeit és saját magukat „újfalusinak” írják és mondják, ellenben a hivatalos iratok a „szigetújfalui” formulát alkalmazzák. Ez azonban az identitásuk szerves része. Ezért ismertetésünkben - a könyv szerzőivel egyetértve - a „szabályostól” némileg eltérő szigetújfalusi megnevezést használjuk. Visszakanyarodva a mű tartalmi bemutatásához, a kötet feltárja az események tragikus hátterét, a helyi intézkedések embertelenségét és nem utolsósorban a hazautazás viszontagságos körülményeit, melyhez a még élő egykor hazaszököttek visszaemlékezései szolgálnak adalékul. A szerzők - akik leszögezik, hogy nem történészek - világos célkitűzése elsősorban az „ismeret- és érzelemterjesztés”. Az Indulás - hat tételben találóan megválasztott cím láttán az olvasónak némileg úgy tűnhet, hogy a szerzők „in medias res” bemutatják a kitelepítés helyi eseménytörténetét, a transzportok szervezését, azonban erről korántsem beszélhetünk. A kötet bevezető része azért is kiemelendő, mivel a továbbiakban felelevenedő történeteknek - visszaemlékezéseknek - tágabb keretet ad. A bevezető rész végeredményben a szerzők ars poeticája, melyben a személyes érintettségen túl megjelenik a hazai németséget ért trauma érzékeltetése, számtalan kérdésfeltevés, az emlékezés létjogosultságának kérdése és felhívás arra, hogy a történéseket elfelejteni nem szabad, emlékezni és emlékeztetni kell. Jól érzékeltetik a szerzők, hogy a témával kapcsolatos több évtizedes hallgatás fehér foltot hagyott az utódok emlékezetében. A visszaemlékezéseknél maradva, azon értelmezés, mely szerint az elmondott és az idők során az elbeszélő tudatában rögzült, „fabuláit” történetek a történelmi emlékezet hiteles részei, mindenképpen óvatosságra int. A visszaemlékezőkben felgyűlt emlékképek - melyeknek természetesen még így is köze lehet a múlt valóságához - közelebb, de távolabbra is vihetnek az igazságtól. E probléma megoldására a szerzők kísérletet is tesznek azáltal, hogy a visszaemlékezők által közölt téves adatokat, ahol erre lehetőség nyílt, korrigálják. Mindazonáltal a kötetben szereplő visszaemlékezések a feldolgozás megkérdőjelezhetetlen fundamentumát jelentik. A kötet fő gerincét, a megéléstörténet szempontjából jól elkülöníthető visszaemlékezéseket négy rész alkotja. Kutatásaik alapján a szerzők a Szigetújfaluból kitelepített német nemzetiségűek számát 800 személyre teszik, közülük mind- összesen 64-en szöktek vissza szülőhazájukba. A kötet első része azoknak az emlékezéseit gyűjti egybe, akik hazatértek, vagy, ahogy a könyv címe is sugallja, Irodalom 1 Tóth Ágnes: Hazatértek. A németországi kitelepítésből visszatért magyarországi németek megpróbáltatásainak emlékezete. Gondolat Kiadó, Budapest, 2008. 367
