Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Irodalom
I Kovrig Béla életútja és kézirata, illetve hagyatékának sorsa felvet még egy gondolatot. Bizonyára nem csak a magyar történelem sajátossága, hogy honfitársaink időről-időre arra kényszerülnek, hogy szülőföldjüket hátrahagyva új életkörülményeket teremtsenek maguknak valahol a világban. Tehetségükkel, szorgalmukkal a befogadó államok gazdaságát, társadalmát és kultúráját gyarapítják. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy hagyatékaik, elsősorban a szellemi vonatkozásúak, mennyiben tekinthetők a magyar művelődés örökségének, és mennyiben a befogadó ország tulajdonának. Példamutató cselekedet volt a kormányzat részéről a külföldön található magyar szellemi értékek hazahozatalát célzó, 2001-ben indított Ithaka-program kezdeményezése. A program célja az volt, hogy a magyar művészethez, tudományhoz tartozó nemzetpolitikai jelentőségű hagyatékok, gyűjtemények hazakerüljenek külföldről, és magyarországi közgyűjteményekben nyerjenek elhelyezést. A ma is működő program keretében számos emigráns magyar szellemi és tárgyi értékkel gyarapodtak múzeumaink, könyvtáraink és levéltáraink. A Magyar Nemzeti Levéltárba is számos hagyaték, iratajándékozás került be az elmúlt évek során. Megtiszteltetésnek tartunk minden olyan esetet, amikor akár az itthoni, akár az idegenbe szakadt honfitársaink vagy családjaik személyi hagyatékukat a nemzet levéltárának szánják. Különösen igaz ez olyan személyek esetében, akik naplóikban, levelezéseikben, jegyzeteikben, feljegyzéseikben, kézirataikban a magyar történelem kiemelkedő eseményeit örökítették meg, és hajlandóak arra, hogy életművüket átadják a Magyar Nemzeti Levéltárnak. Ugyanakkor számos hagyaték külföldi gyűjteménybe kerül. Kirívó és megrendítő esemény volt például 1996-ban, amikor Pozsgay Imre az amerikai Stanford Egyetemen működő Hoover Intézetben helyezte el 101 doboz mennyiségű irathagyatékát, amely az 1953 és 1989 közötti években keletkezett. Az átadott dokumentumok között biztosan akadnak köziratok is, levelezések, korabeli pártiratok, diplomáciai papírok. Pozsgay esetében az iratok jelentős része nem magánirat, még ha neki, vagy hozzá is íródtak, de valószínűleg nem személyének, hanem állampárti pozíciójának köszönhetően keletkeztek. Azok az emigránsok, akik Kovrig Bélához hasonlóan valamilyen okból elhagyták Magyarországot, és hagyatékaik, amelyek természetesen többnyire magániratok, teljes joggal kerültek be valamelyik külföldi gyűjteménybe, ugyanúgy a magyar történelem, a magyar kultúra és művelődés részét képezik, mint az itthoni közgyűjteményi őrizetben lévő tárgyi és szellemi örökségek. Ezeket magyar állami támogatással fel kell tárni, és amint azt Petrás Éva is tette Kovrig Béla 1958 és 1962 között keletkezett kéziratával, az itthoni kiadással kell biztosítani „hazakerülésüket”. Erre már korábban is voltak példák. így adták ki Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnök visszaemlékezését (vö. Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött. I—II. Szerk.: Glatz Ferenc - Antal László - Sipos Péter. Európa Kiadó, Budapest, 1990 /Extra Hungáriám/; az amerikai eredeti kiadást felhasználva Nagy Ferenc - Stephen K. Swift: The struggle behind the Iron Irodalom 363
