Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Műhely - Pollmann Ferenc: I. Ferenc József és a központi hatalmak közös főparancsnokságának terve
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően 7) A német császár döntéseit, illetve a szövetséges haderők generalisszimu- szainak szóló közleményeket „a legfelsőbb hadvezetés nevében” a német haderő vezérkari főnöke írja alá. 8) A szövetséges hadvezetőségek közötti tárgyalásokat a német hadvezetőség vezeti. Javaslatokat valamennyi szövetséges hadvezetőség tehet. 9) A generalisszimuszok és saját legfelsőbb haduruk, illetve a központi állami hivatalok közötti szolgálati érintkezés nem változik. A legfelsőbb hadvezetés ezekkel a helyekkel nem folytat szolgálati érintkezést. 10) Ezek a határozatok csak valamennyi szövetséges hadvezetőség egyetértésével lépnek érvénybe. A hatályba lépés időpontja csak a hozzájárulások beszerzése után állapíttatik meg. A fenti szövegjavaslathoz Conrad kezdeményezésére a következő titkos kiegészítő pont készült: „A központi hatalmak és szövetségeseik hadműveleteinek fővezérletét átvéve, Őfelsége a német császár kötelezettséget vállal arra, hogy úgy a hadműveletek vezetésében, mint a hadviselés során előforduló tárgyalások alatt azon alapelv vezérli, miszerint az Osztrák-Magyar Monarchia területének integritását a Német Császárságéhoz hasonló módon megvédelmezi. Azon esetekben, melyek ezt az integritást érintik és az AOK nem tudja egyetértését kinyilvánítani, Őfelsége a német császár kötelezi magát arra, hogy Ő császári és királyi Felsége hozzájárulása nélkül nem dönt!’ Mivel a titkos kiegészítés csak Németország és Ausztria-Magyarország között volt érvényben, arról a másik két szövetséges nem szerezhetett tudomást. 1916. szeptember 6-án Conrad és Hindenburg tábornokok kölcsönösen aláírták az egységes legfelsőbb hadvezetőségről szóló határozatokat, valamint az említett titkos záradékot. Az egyezmény Ausztria-Magyarország vonatkozásában szeptember 13-án lépett érvénybe. Ugyanezen a napon lépett hatályba a megállapodás a bolgárokkal, november 11-én pedig a törökökkel is. Mindennek azonban a központi hatalmak hadviselésére vajmi kevés konkrét hatása volt. November 21-én ugyanis elhunyt I. Ferenc József, és a helyébe lépő I. (IV.) Károly császárkirály egyik első intézkedésével magához vonta a hadsereg-főparancsnoki posztot. Ez gyakorlatilag véget vetett Vilmos császár közös főparancsnokságának. A koalíciós partnerek katonai együttműködését pedig újra a régi elvek alapján, azaz az illetékes hadvezetőségek közötti tárgyalásokkal oldották meg. Összefoglalóan elmondható, hogy a központi hatalmak közös főparancsnokságának legfőbb ellenzője valójában Conrad osztrák-magyar vezérkari főnök volt, aki a németekhez és konkrétan Falkenhayn tábornokhoz fűződő ellentmondásos viszonya (s nem utolsó sorban személyes ambíciói) miatt14 nem kívánta a szük14 Beyerhaus: i. m. 22. o. 256
