Levéltári Közlemények, 87. (2016)
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően - Cieger András: Legitimációs problémák az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezésben
Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően mailag ugyan legitim volt, tartalmilag azonban sok tekintetben legitimitás-deficittel küszködött.47 Ferrero azokat a politikai berendezkedéseket, amelyek rendelkeznek a társadalom olyan mértékű lojalitásával (passzív belenyugvásával), hogy az adott kormányzat ne csak a puszta erőszak eszközével tudja fenntartani hatalmát, kvázi-legitimnek nevezi. Ő a francia Lajos Fülöp „júliusi monarchiáját” (1830-1848) és a 19. századi olasz királyságot (1861 és 1922 között) említi példaként, mi pedig ide soroljuk az Osztrák-Magyar Monarchia 1867 utáni évtizedeit. Csakhogy még ez a kvázi-legitimitás is megkopott: úgy látjuk, hogy a századfordulóra az általunk ismertetett legitimációs elvek elhasználódtak, kiüresedtek. A bonyolult közjogi intézményrendszer és egyeztetési mechanizmus komoly működési zavarokkal küzdött, az alkotmányosság és a szabadságjogok továbbfejlesztése elmaradt, a nemzetiségi törekvések felerősödtek stb. Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy a Monarchia nem hiányos legitimációja miatt hullott szét, hiszen ilyen helyzetében is képes volt öt évtizedig fennmaradni és hozzájárulni a régió gazdasági és kulturális fejlődéséhez. Nem volt sem a népek börtöne, sem egy modernizációra képtelen, eleve bukásra ítélt konstrukció.48 Sőt, Magyarország modern kori történelmének mai napig leghosszabb ideig fennálló alkotmányos berendezkedése jött létre 1867-ben. Megítélésünk szerint azonban a dualista rendszer legitimációs problémája egyértelműen kihat a kiegyezés utókori megítélése körüli bizonytalanságra. Csupán egy 2001-ben 10-25 éves diákok körében elvégzett vizsgálat egyik megállapítására kívánunk utalni: sem a negatív, sem a pozitív értelemben jelentős magyar történelmi események között nem kapott helyet 1867.49 A szociológiai felmérések azt mutatják, hogy a 19. századi magyar politika ezen alapvetően sikereket eredményező kompromisszuma a mai napig nem vált a nemzeti emlékezet szerves részévé. Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. Lásd pl. A kiegyezés... 319-344. o. Bibó maga is támaszkodott Ferrero legitimációs elméletére. Ezt a pozitív álláspontot képviseli például John Deák: Forging a multinational state. State making in imperial Austria from the Enlightenment to the First World War. Stanford UP, Stanford, 2015. 49 László János: A történetek tudománya. Bevezetés a narratív pszichológiába. ÜMK, Budapest, 2005,190-200. o. A szerző munkatársaival néhány osztrák és magyar történelemtankönyvnek a Habsburg Birodalom 1860 és 1914 közötti korszakával foglalkozó fejezeteit is megvizsgálta, és jelentős eltéréseket talált a nemzeti identitás meghatározó elemeit illetően. 22
