Levéltári Közlemények, 87. (2016)
1956 - Levéltár és egyház a forradalomban - Völgyei Zoltán: Dr. Kovács Béla levéltáros életpályája és 1956-os tevékenysége
I városháza légoltalmi pincéjében, később egyik hivatali helységében őrizték a két volt tanácselnököt, majd a plénum határozata alapján november 2-án le is tartóztatták, s átkísérték őket a megyei rendőrkapitányság fogdájába. Nem fenyegették, nem sértegették őket, nem esett semmi bántódásuk, családtagjaik látogathatták őket, ahogy Ménest meg is látogatta felesége és testvére. Ennek ellenére Ménes a letartóztatásakor - mint egy „romantikus hős” - lecsatolta a karóráját, levette a gyűrűjét és átadta tárcájával Kovács Bélának, hogy vigye le a feleségének az üzenetével együtt: „Ménessel sohase beszéltem azelőtt, csak látásból ismertük egymást. Ideadja gyűrűjét, óráját, pénztárcáját, a zsebkését és pár dolgot, és megkért arra, hogy adjam át a feleségének. [...] és mondjam meg, hogy ő becsülettel élt és becsülettel fog meghalni, mert tudja, hogy holnap reggel felakasztjuk őket. Hát megnyugtattam, hogy erről szó sincs, nem ez a feladatunk, ez csak védőőrizet [...] Mondom neki, legyen nyugodt [...] én fogom felkeresni a feleségét, és idehozom, hogy beszéljenek.” Kovács Béla ígéretéhez híven így is tett, amit később Ménes elismert a bíróság előtt.77 78 Kovács Béla szerint a forradalom alatt a legfontosabb feladatuk a közellátás és a közbiztonság fenntartása, a rend biztosítása, továbbá a lakosság ellátása szempontjából legfontosabb üzemek, például a gyógyszergyár és a kenyérgyárak, valamint a hivatalok működtetése volt. „A tanítást beszüntettük, s kértük a szülőket, hogy a gyerekeket ne engedjék ki. Később a tanítást megengedtük délelőtt, mert a szülők nem tudtak a gyerekekkel foglalkozni. [...] szóval az egyik feladat a rend fenntartása lett volna. A másik legfontosabb a közellátás biztosítása. És Budapestet segíteni élelemmel. Majdnem ötven teherautónyi élelmet küldtünk föl.”76 Kovács Béla visszaemlékezése szerint október 30-án vagy azt követően történhetett, hogy Debrecenbe érkezett egy 14 fős kolozsvári csoport, akiket késő este, 11 óra körül fogadott. Vegyes összetételű csoport volt, köztük négy román is, s azt kérték, segítsék őket Budapestre eljutni, hogy harcolhassanak. Kovács Béla azonban lebeszélte őket erről, s miután ellátta élelemmel, kávéval, teával, visszakísértette őket a határig, hogy menjenek vissza, s szervezzék inkább ott a szabadságmozgalmat.79 Sokféle küldöttség érkezett hozzá, különféle kérésekkel, sérelmekkel, sokszor kellett lecsillapítani az indulatokat. „Feljött egyszer egy 15 főnyi habzó szájú tömeg, a nép nevében követelve, hogy az orosz emlékművet távolítsuk el. Mondom, emberek, ez hősi emlékmű. - De orosz! - mondják. Mondom: - Ide figyeljenek, akár orosz, akár nem, a katona nem tehet róla. [...] De fölvesszük a kapcsolatot, mint ahogy föl is vettük az orosz városparancsnokkal, hogy ez annyira bántja a város szívében a magyar népet, hogy jobb lenne, ha ezt kivinnék a temetőbe. Megígérték. Na, nem került sor rá akkor, de később ugye kivitték, megoldották a Dr. Kovács Béla levéltáros életpályája és 1956-os tevékenysége 77 OHA-interjú 61-64. o. 78 Uo. 66. o. 79 Uo. 71-72. old. 183
