Levéltári Közlemények, 86. (2015)
Irodalom - Galla Ferenc és a kora újkori magyar katolicizmus története a pálos missziókon keresztül (Galla Ferenc: Pálos missziók Magyarországon a 17-18. században) Siptár Dániel
Irodalom ben az esetben regionális alapon tagolódik: az említett évtizedek pálos tevékenységét és hányattatásait kíséri végig a Szepesség, Árva vármegye, az egri egyházmegye, valamint a visszafoglalt területek (Dunántúl, Partium és Erdély) tekintetében. Végül a harmadik könyv, amely terjedelme, a feldolgozott anyag mennyisége, valamint a téma tárgyalásának mélysége szempontjából is töredéke az első kettőnek, mintegy 60 oldalon a rend 18. századi missziós tevékenységét hivatott bemutatni A beérés kora (1711-1786) és a missziók általános lemérése címmel. Rövidsége azonban nem feltétlenül válik kárára, mivel az eddigieknél összefogottabb, általánosabb, ezáltal lényegesen követhetőbb szöveget olvashatunk. A kötet utolsó 70 oldala a munka nem kevésbé fontos részét képezi, mivel azt a források jegyzéke és a bibliográfia (a sajtó alá rendező által naprakésszé téve), a Fazekas István és Sági György által összeállított, a kötetben található rengeteg adat miatt elengedhetetlen személy- és helynévmutató, valamint egy igen részletes angol nyelvű összefoglaló foglalja el. Utóbbihoz angol tartalomjegyzék, valamint egy, a 17. századi pálos missziókat áttekintő térkép is csatlakozik. Galla Ferenc nyelvi stílusa és történetírói módszere nem könnyíti meg művei olvasását. Ez az állítás annak ellenére igaz a jelen kötetre nézve is, hogy a sajtó alá rendezés folyamán sor került a szöveg gördülékenyebbé tételére, valamint a hosszú lábjegyzetek tagolására. A szerző Olaszországban végezte középfokú tanulmányait, emiatt a magyar irodalmi nyelv használatában élete végéig nehézkes maradt. A pozitivista történetíráséhoz hasonló, de a rendkívül sok forrás miatt még intenzívebb adathalmozás szintén erős koncentrációt kíván az olvasótól. Ehhez járul még Galla jegyzetelési módja, amelynek során nagyobb egységekhez, bekezdésekhez, időnként oldalakhoz fűz egyetlen jegyzetet, és abban sorra az összes ott szereplő adat forrását megadja. Ez által azonban a jegyzetben is meg kell határoznia, hogy éppen melyik mondathoz tartozik a hivatkozott irat lelőhelye, ami sokszor a főszöveg részleges megismétlését eredményezi. Fazekas István ezért bontott részekre bizonyos jegyzeteket, azonban még így is maradtak rendkívül hosszúak, az egyik pl. két teljes oldalt tesz ki. A felbontás veszélye ugyanakkor, hogy egy-két lelőhely meghatározása, amely egy adott bekezdéshez tartozna, átkerülhet egy utólag másik bekezdéshez kapcsolt jegyzetbe. Egy-két ponton ez elő is fordul a kötetben. A sajtó alá rendezés munkája során azonban a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy a kézirat befejezetlensége miatt a teljes jegyzetanyag mindössze az első könyvhöz maradt fenn. A továbbiak számozása szerepel ugyan a főszövegben, de azok a kéziratban nem, vagy nem az aktuális szövegnek megfelelő változatban vannak. Ezért ezeket Fazekas István átalakította, illetve modern szakirodalmi hivatkozásokkal bővítette, nem elérve ugyan a 2005- ben megjelent ferences témájú mű esetében tapasztalható rekonstrukciós 353
