Levéltári Közlemények, 86. (2015)
Forrásközlések - Bandi István: Mementó 1945-1947. Adalékok a magyar-román határ-szakasz második világháború utáni történetéhez
Forrásközlések velük abban, hogy másnap reggel kicseréljük a hét civilt és a két román katonát, akik Magyarországra szöktek, a kicserélés előtt pedig a hadnagy úr azt mondta, rendben van, de az embereket, azaz a civileket este vigyék ki más körletbe, és pedig a 37. határkőhöz, és a kicserélés majd ott történjék, ezt pedig azért, hogy a községbeli lakosok ne fogjanak bennünket gyanúba, hogy mi magyarországi civilekkel együttműködünk, segítjük őket tiltott határátlépésben és a csempészésben, annál is inkább, mivel bennünket, határőröket és csendőröket azzal gyanúsítanak, hogy a csempészekkel együttműködünk. Amikor a 37. F. határkőhöz megérkeztünk, mi, a katonák, letelepedtünk és hasra feküdtünk a határral párhuzamos vonalban, kb. öt méternyire a határon innen, és úgy helyezkedtünk el, hogy szemmel tarthassuk a hét civilt, akik velünk szemben ültek le kb. 15 méterre tőlünk. Alig voltunk ott 10 perce - a civilek dohányoztak -, amikor ketten közülük talpra ugrottak, mi pedig rájuk lőttünk, mivel már futásnak eredtek, majd még egy ugrott föl, azután mind megmozdultak, mi mindannyiukra lőttünk, és négyen közülük maradtak ott holtan, háromnak sikerült elmenekülni. Azok közül, akik elszaladtak, ketten a kukoricás, a jegenye felé futottak, egy pedig a magyar határ felé. Amikor [láttuk], hogy négy ember halott, az őrházhoz jöttünk, és elküldtem a járőrt Atyásra, jelentse az esetet a hadnagy úrnak. Megjegyzem, hogy a két katonával együtt jöttem az őrházhoz. Reggel, amikor a csendőrőrs parancsnokával ismét a helyszínre mentem, a holttesteket ugyanabban a helyzetben találtam, ahogyan otthagytuk. Nem tudom, kiáltott-e valaki azalatt, amíg mi lőttünk. Tudom, hogy annak az irányába lőttem, aki futott, és nem tudom, hogy a másik kettő ugyanabba az irányban lőtt-e. Tudom, hogy fegyverhasználat előtt kiáltanom kell. Tudom, hogy háromszor kell felszólítást intézni, megjegyzem azonban, hogy egy katonát küldtem a menekülők után, és az lehet, hogy kiáltott. Amikor visszatértünk az őrházba, megszámláltuk, hány golyót lőttünk ki. Mi kb. tíz golyót lőttünk ki. Lőfegyver használata után jegyzőkönyvet kell felvennem. A történtek után 12 órakor érkeztünk meg az őrházhoz. Az eset után mind a hárman az őrházba jöttünk, és azután kiküldtem egy őrszemet a helyszínre. Kijelentem még, hogy mielőtt lőttek volna, a katonák, akik mellettem voltak, többször kiáltották: Állj! Miután elolvastam és megértettem, aláírom. Diaconu M. szakaszvezető s. k. MNL OL Határőrség Országos Parancsnoksága XIX-B-JO 50/1947 3. d. 25. sz. 330