Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Forrásközlések - Kiss András: Kísérletek az üzemek újjászervezésére (1945-1946)

Forrásközlések (aranyat) lehetett kapni. Kiárusították a magyar állam tulajdonát képező hatal­mas értéket, gátlás nélkül és jóval áron alul, mert minden esetben sok kézen ment át az eladott anyag, és mind keresett rajta, ki többet, ki kevesebbet. A szétrombolt üzem hatalmas értékeinek kirablásában nagy része volt a környékbeli lakosságnak is. Evekig jártak fosztogatni, és igen sokan valóság­gal specializálták magukat a Dunai kifosztására, mint kimeríthetetlen anyag­forrásra. A vezetőség ezt eltűrte, elsősorban azért, mert a kezdeti időkben nem is volt módja ezt megakadályozni, másodsorban eltűrte azért, mert ők maguk is ezt csinálták, de nagyban, mindenki szeme láttára, legális körülmé­nyek között. A vállalat vezetői vagyont gyűjtöttek az inflációban, házat, vil­lát építettek, azután jártak előkelőén, fényűzően éltek. Ezzel szemben a fizikai dolgozók úgy-ahogy ki lettek elégítve, főképpen élelmezésben kapták meg akkor járandóságukat. Természetesen az aranyból semmit sem láttak, arról csak tudtak minden esetben. A fizikai dolgozók, ha nem is kaptak bőven a haszonból, de lehetőségük volt másképpen keresni, és ezt nem mulasztották el. Vittek ők is, amit tudtak, segítettek kifosztani a gyá­rat a legteljesebb egyetértésben a vezetőséggel. Ennek tudható be, hogy arány­lag békésen megfértek egymással, és nem igyekeztek feltárni és nyilvánosság­ra hozni vezetőségük aljas, de minden képzeletet felülmúló kapzsi mohóságát. Ma a régi (inflációs) vezetőség majdnem teljes létszámmal együtt van, sőt erősíteni, bővíteni kívánják magukat megbízható, fasiszta gondolkodású, újabb és újabb megértő munkatársakkal. Igyekeznek felvetetni barátnőiket, elvhű ba­rátaikat, rokonaikat. Ugyanakkor elutasítják és végkielégítést akarnak adni azoknak, akik Keletről hadifogságból térnek haza. Elutasítanak olyan fizikai munkásokat, akikre szükségük van ugyan, és mert a Szovjetunióból tértek ha­za, ezek nekik nem megbízhatók. Inkább alkalmaznak előszeretettel ismerősö­ket, olyanokat, akik fizikai munkás létükre is alkalmazkodtak hozzájuk, politi­kai megnyilvánulásban és érzésben azonosak volt főnökeikkel, [...j34 Összegezve a fentebb elmondottakat, az eddigi tapasztalat alapján megál­lapítható, hogy egy ilyen, a hadiipar szempontjából fontos üzem nem marad­hat fasiszták, eszmei szabotőrök befolyása és vezetése alatt. Az üzembe be­fektetett millió forintok nem veszhetnek kárba, a magyar katonai repülés jö­vőjét nem lehet kockára tenni néhány jól beépült fasiszta ügynök akarata és óhaja szerint. Allambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 3.1.9.-V-113448. Vizs­gálati dossziék - Eredeti, gépelt és aláírás nélküli tisztázat. 34 A jelentés nem közölt részében a Dunai Repülőgépgyár vezetőit jellemzik, és azok ügyeit (pl. bérmanipulálás, túlórapénzek felvétele, stb.) ismertetik. 308

Next

/
Oldalképek
Tartalom