Levéltári Közlemények, 86. (2015)

Forrásközlések - Kiss András: Kísérletek az üzemek újjászervezésére (1945-1946)

Kiss András: Kísérletek az üzemek újjászervezésére (1945-1946) Források 1. A Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Részvénytársaság feljegyzése az orosz katonai hatóság felé támasztott igényekről H. n. [Csepel], 1945. február Gyárunk méretei és korábbi teljesítményei alapján joggal támaszt követelése­ket és ír elő feladatokat az orosz hadsereg. Jelen állapotunkban azonban úgy, ahogyan mi szeretnénk, s ahogyan az elvárható lenne, azoknak megfelelni nem tudunk. Az utóbbi időben beérkezett orosz érdeklődések, a részünkről adott ajánlatok és az orosz részről jelzett foglalkoztatás, illetve a kilátásba he­lyezett megrendelések tömege és minősége miatt feltétlenül szükséges tudo­mására hozni az orosz hadsereg megbízottainak az alábbiakat, illetve azon előfeltételeket, melyek elengedhetetlenül szükségesek. Semmiféle lehetetlen kívánsággal nem állunk elő, s olyant sem kérünk, aminek a megoldására mi is elegendőek vagyunk. Segítség és azonnali intézkedések hiányában veszít­jük a napokat és [a] heteket anélkül, hogy érdemleges munkát végeztünk volna. Most is dolgozunk, de ez miniatűrje csupán előző kapacitásunknak. Ahhoz, hogy rendelésekről komolyan s kellő műszaki megalapozottsággal beszélni lehessen, tudnunk kell, hogy mivel rendelkezünk, vagyis a gyárat össze kell hoznunk. Jelenleg az ajánlataink mind feltételezésen alapulnak. Azon előfeltételek, illetve azon sürgős tennivalók, melyek keresztülvitelére támogatást kérünk az orosz katonai hatóságoktól, az alábbiak: 1) Nyílt parancs és esetleg - ha az kell - tiszti kíséret, mely mellett felke­reshetjük azon decentralizált telepeinket, azon raktárainkat és vasúti vagono­kat, ahol gyárunk gépei, termelő eszközei és nyers- valamint segédanyagai vannak. A felkeresésen túl intézkedés, hogy a W. M.19 gyári tulajdon, mi őriz­hetjük, senki el nem viheti, s mi elszállíthatjuk. ([Az] ezekre vonatkozó ösz- szeállításaink készen vannak). Ezzel egyidejűleg kijelölheti az orosz parancs­nokság mindazokat, melyek visszaszállítását gyárunkba letiltja. 2) Nyílt parancs vagy rendelkezés arra nézve, hogy az esetleg más elszál­lított gépeinket felkutatásunk után, jelenlegi birtokban tartója köteles vissza­adni. 3) Rendelkezés a MÁV-hoz kirendelt katonai parancsnokságnál, hogy minden vasúti parancsnokság és őrszemélyzet köteles megengedni, hogy meg­Weiss Manfréd Acél- és Fémművek. 293

Next

/
Oldalképek
Tartalom