Levéltári Közlemények, 85. (2014)

Közlemények - Miskolczy Ambrus: A Vasgárda az 1937 évi romániai választásokon

Miskolczy Ambrus: A Vasgárda az 1937. évi romániai választásokon akarta vállalni a Maniu által rá rótt szerepet sem. A királlyal szemben sem akar­ta feszíteni a húrt. A maga útját akarta járni, Maniut Antonescuval ellensúlyozni. A parasztpárti vezér kezdett a Kapitány fejére nőni? Jó jel volt, hogy amikor 1937 decemberének utolsó előtti napján a Predeálon Mihály trónörököst meglátta és légionárius módon köszöntötte, hasonló választ kapott.196 De az év utolsó nap­járól keltezett detektív-jelentés szerint Codreanu már tisztában volt azzal, hogy „az uralkodó a végsőkig menő irtó harc mellett döntött, úgy a légionárius mozga­lom, mind Maniu ellen." Titkon találkozott is a két pártvezető, és elhatározták az élet-halál harcot az uralkodó ellen, amíg ez nem tér vissza a tisztán alkotmányos hatalmi formához.197 Közben az is kiderült, hogy a légionárius antiszemitizmus egyre inkább burzsoáellenességgel telítődött.198 A Kapitány viszont a fészkekhez intézett december 29-i körlevelében békére és nyugalomra intett.199 Majd az új esztendő, 1938 első napján Motához és Marinhoz fohászkodott, őket siratta, és vigasztalta a majdani harcokban tanúsított hősiesség ígéretével.200 A Légió papja szerint Codreanu az egymást kergető fejlemények hatására „szomorú vallásos miszticizmusba esett." Könyvének második kötetén dolgo­zott, amelyet egy besúgó jelentés szerint már befejezett. Viszont Vasile Noveanu orvostól és az aradi légionárius szervezettől kapott egy kényelmes lakást, perzsa­szőnyegekkel. De úgy érezte, megfullad, nem tudta lehunyni a szemét. Eladta az új lakást, felesége szomorúságára, Nae Ionescunak, aki viszont mindenkit meg­lepő luxusban élt. Csak akkor nyugodott meg, amikor a király - december 28-án - Gogát nevezte ki miniszterelnöknek, és ez kilátásba helyezte az új választáso­kat.201 Argetoianu, amikor ezt az újságban olvasta, nem hitt a szemének, azt hitte álmodik, hiszen immár a Vasgárdának volt csak esélye szerinte a 40%-ra 202 A légionáriusok morálja ugyanakkor esett a kormányból való kimaradásuk miatt, a vezetők viszont azzal védekeztek, hogy csak a választások tisztasága érdekében és Lupescu ellen kötöttek paktumot Maniuval,203 a politikai erkölcsöket akarták rendbe hozni.204 Kétségtelen a király ezekre az erkölcsökre újabb csapást mért. Már önmagá­ban botrány volt egy 10%-ot sem megütő párt vezetőjének bársonyszékbe eme­lése. Nem is beszélve arról, hogy ezzel az antiszemitizmus kormányprogrammá emelkedett. A király ennek tudatában is volt, ő, aki - naplójában elmélkedve - Maniu szerződését Codreanuval olyan gesztusnak tekintette, amely „híjával van a politikai esztétikának." Nála viszont ezt az esztétikát messzebbre tekintő szá­mítás helyettesítette. A Goga-kormány gyors elhasználódására számított, azzal 196 MID, 5/1937. 206. 197 MID, 5/1937. 215. 198 Crestinu, 1937. 199 Codreanu, 1981. 231. 200 Codreanu, 1981. 232. 201 Dumitrescu-Borsa, 2002. 228. 202 Argetoianu, 2001. 308-309. 203 C.N.S.A.S. Penal 11784/12. 213. (1937 dec. 29.) 204 C.N.S.A.S. Penal 11784/12. 201. (1937. dec. 31.) 89

Next

/
Oldalképek
Tartalom