Levéltári Közlemények, 85. (2014)
Közlemények - Miskolczy Ambrus: A Vasgárda az 1937 évi romániai választásokon
Miskolczy Ambrus: A Vasgárda az 1937. évi romániai választásokon Országért 15-17%.174 Nem sokat tévedtek. Codreanu sem, amikor immár egy héttel a választások előtt becsült: liberális kormánypárt eredménye 35-36%, a Mindent a Hazáért aránya 25-27%, a Nemzeti Parasztpárté 16-17%, a Nemzeti Keresztény Párté 10-12%, a Brátianu-féle liberálisoké 2-3%, a Magyar Párté 2-3%, a többi pedig nem éri el a 2%-ot. Codreanu eddig kerülte a jóslást, de most úgy vélte, hogy január 1-jétől megalakul a légionárius állam.175 Nyílt titok volt ugyanakkor, hogy a király diktatúrára készült. A siker ára csak a Vasgárda és a király közötti egyre élesebb konfliktus lehetett, miután Codreanu megtagadta azt, hogy az uralkodó a mozgalmat a saját szekerébe fogja. Károly számára a Vasgárda veszélyes ötödik hadtest volt, még akkor is, ha Codreanu és Hitler között nem volt semmiféle kapcsolat. A Kapitány viszont nem titkolta szándékait, és a Mozgalom is egyre erősebben támadta a királyi szeretőt, ami Károlyt legérzékenyebb pontján sértette. A szélsőjobboldal sikerével eljött az alkalom, hogy a Vasgárda felszámolásával legitimálja saját totalitarisztikus törekvéseit, más szóval az autentikus totalitarizmus elnyomásával építsen ki totalitarisztikus autokráciát. Nem is titkolta, hogy ilyesmire tör. Egy francia újságírónak már 1934-ben világosan megmondta: „Az emberek mindinkább napi egzisztenciájukkal vannak elfoglalva, és mindinkább arra aspirálnak, hogy vezessék őket, nem pedig arra, hogy ők is részt vegyenek a közügyek vezetésében. A nép csak annyit kíván, hogy jól irányítsák a sorsát."176 December 20-án lezajlottak az országos választások. Két nap múlva a gárdista sajtó lelkesen tudatta, hogy a választásokon 20% fölötti eredményt értek el.177 Hivatalosan csak 15,58%-ot,178 azaz majdnem félmillió szavazatot kapott. Eugen Cristescu, akkor rendőrfőnök, később a titkosszolgálatok vezetője, 1946-ban folyt perében úgy vallott, hogy a hatóságok 300 ezer szavazatot elcsaltak a Vasgárdára adott szavazatokból.179 Codreanu és a vezető emberei bizalmas beszélgetéseikben megváltották, hogy még így is várakozáson felüli eredményt értek el.180 A Magyar Párt jól szerepelt, de a Zsidó Párt nem érte el a két százalékot, mert a zsidó szavazók demokratikus pártokra szavaztak, Máramarosban pedig a zsidó szavazók „kívül álló okok miatt nem szavazhattak." Megdöbbentő módon a szociáldemokraták várakozáson alul szerepeltek. De mivel magyarázható a „Mindent a Hazáért" sikere demokratikus szemmel? „Legelső sorban nagy fegyelmezettségével és szívósságával. Valóban, alig ismerünk politikai pártot még Európában, amely oly csöndesen, észrevétlenül szervezte volna meg magát párttá és gondoskodott volna jelöltjeiről." És ezzel „teljesen a jobboldaliság áramkörébe került az ország."181 Egyszerűen azért, mert a Vasgárda népszerűsége meg174 Tiu, 2007.19. 175 C.N.S.A.S. Penal 11784/10. 2. (1937. dec. 4.) 176 Károly király, 1934. 177 POLIHRONIADE, 1937. 178 Ideologie, 2003. 376. 179 Troncotá, 1994. 371. 180 MID, 5/1937.199. 181 Ligeti, 1937b. 85