Levéltári Közlemények, 85. (2014)
Közlemények - Miskolczy Ambrus: A Vasgárda az 1937 évi romániai választásokon
Miskolczy Ambrus: A Vasgárda az 1937. évi romániai választásokon a legerősebb ellenfelei a Vasgárdának; Nemzeti Parasztpárt és Vasgárda: ma ezek egymásnak leghalálosabb és leggyűlölködőbb ellenségei. A Vasgárda csapataival szemben ők kezdtek parasztgárdákat szervezni."70 Ezek meg a légionáriusokat utánozták. Nem egy helyt segítettek az elesett parasztoknak a termés betakarításában, mire másnap a vasgárdisták felgyújtották a termést.71 Ezek után jött a meglepetés: 1937. március 26-i besúgó jelentés szerint Codreanu bizalmas megbeszélésén azt hangsúlyozta, hogy ne lepjen meg senkit, ha Vaidától Maniuhoz megy át, mert ez nem jelenti, hogy egyezséget köt Maniuval vagy hogy közös harcot vív majd az ő híveivel. Amíg a Román Front nem fordul a Vasgárda ellen, fenntartja a Vaidával való egyességet, amelyet 1936 májusában kötöttek. Arról is beszámolt, hogy az utóbbi időben Goga rá akarta venni Codreanut a közös harcra a kormány intézkedései ellen, sőt azt is kilátásba helyezte, hogy elszakad Cuzától, és híveivel fuzionál a Gárdával. Codreanu ezt elutasította, mondva, hogy alapvető különbségek választják el egymástól a nacionalista csoportosulásokat, és ha Goga szakít Cuzával, akkor ez károsan érinti „a nacionalizmust általában", ő, Codreanu amíg él, Cuzával nem ír alá semmiféle egyezséget, és a jobboldali szervezetek inkább harcoljanak párhuzamosan.72 Bizalmasainak ugyanakkor arról beszélt, hogy Maniuval tárgyalt és ezen tárgyalások nyomán nyilatkozatot készített az alkotmányosság ügyében, de ezt csak végső esetben teszi közzé. És arról panaszkodott, hogy Maniu olyasmikről beszél, amiket titokban kellene tartani.73 Nemsokára „komoly forrás" arról értesítette a Detektívek testületét, hogy Codreanu Vaida Voevod kormányra kerülésére számít. Gogával nem akart együttműködni, de a viszonyt sem akarta megrontani, hogy a légionáriusoknak ne okozzanak kellemetlenségeket.74 Viszont tudatta vele, hogy a kamarilla meg akarja öletni.75 Attól tartott, hogy a király május derekáig fel akarja számolni a mozgalmat, de igazán attól tartott, ha a király a parasztpárti antilegionáriusokra, mint Armand Cälinescu, vagy Madgearu támaszkodik, mert akkor vérontás lesz. Ezeket még veszélyesebb ellenségnek tekintette, mint a Tátárescu-kormányt.76 (Madgearu sofőrje légionárius volt, és hallotta, hogy ura azt mondta, ha belügyminiszter lesz, felszámolja „az anarchikus mozgalmat Codreanu megölésével."77 A légionáriusok ugyanakkor a parasztpártiak (N. Lupu., V. Madgearu, A. Cälinescu, I. Mihalache) ellen állandóan élet-halál harcra készültek.78 Arra is készültek, hogy a légionárius vezetőkkel történik valami rossz, akkor ezeken bosz- szulják meg.79 Madgearu megfenyegetése miatt 1936 novemberében Brassóban öt 70 Neller, 1937c. 71 Keresztúri, 1937. 72 MID, 5/1937.1„ 8. 73 C.N.S.A.S. Penal 11784/9. 320. (1937. márc. 26.) 74 C.N.S.A.S. Penal 11784/1. 270. (1937. ápr. 14-i jelentés) 75 C.N.S.A.S. Penal 11784/9. 253. (1937. ápr. 24-i jelentés) 76 C.N.S.A.S. Penal 11784/11. 231. (1937. ápr. 28.) 77 C.N.S.A.S. Penal 11784/11. 248. 78 MID, 2/1936. 3-4. 79 MID, 2/1936. 257. 73