Levéltári Közlemények, 85. (2014)
Közlemények - Géra Eleonóra: A 18 századi Pest-Buda hétköznapi élete a források tükrében
Közlemények ból. Megható levelében hiába írta az asszony: „tolvaj nem voltam, czegeres nem voltam, lator nem voltam, presidaloja nem voltam, tekozloja nem voltam." Kétévi céltalan bolyongást követően a váci káptalan vette védelmébe a jogtalanul elcsapott asz- szonyt és kérte a férj, valamint a nem elég körültekintő tabáni bíró megbüntetését. Horvátné nem kezdeményezett törvényes különélést, csupán a férjével akart kibékülni és rendes házasságban élni.27 Az erkölcsös, jámbor városkép jegyében a plébánossal együtt a magisztrátus is részt vett a házastársi viták elsimításában. Polgárasszonyok, akik férjük életében általában nem fordultak közvetlenül a tanácshoz, amennyiben a férjük brutálisan bántalmazta őket, s az már meghaladta a „javító célzattal" adott pofonok mértékét, közvetlenül is segítséget kérhettek a polgármestertől vagy a tanácsosoktól. Indokolt esetben, amikor a házastársak már egymás életét veszélyeztették és az egyház engedélyezte a törvényes különélést, akkor a vagyon megosztását a magisztrátus végezte, illetve ez szabta meg az asszony tartásdíját, majd gondoskodott annak beszedéséről. A házastársi perpatvarok tanács elé került anyaga kiváló terep a két nem egymáshoz való viszonyának kutatására. Gazdag információtartalma mellett azt sem szabad elhallgatni, hogy a ta- nácsülési jegyzőkönyvekre is jellemző egy sajátos stílus, amit a bejegyzések értelmezésénél figyelembe kell venni. A jegyzőkönyvek a belső tanácsosokat és a magisztrátus tagjait igyekeztek mindig a legjobb színben feltüntetni, az ellenzéki hangok beszűrődését igyekeztek a legvégsőkig gondosan kerülni. A közösségen belüli pártoskodást a tanács által adott utasítás is tiltotta, s rossz fényt vetett volna a magisztrátusra, így hallgatással próbálták megőrizni az egység látszatát. Más forrásokból tudjuk azonban, hogy a kiváltságok megszerzésének előestéjén a városi adminisztráció gyakorlatilag kettévált, Bösinger a felettes hatóságoktól érkező iratokat elfogatta és a vádak szerint azokra a tanácsosok nevében válaszolt, amit könnyen megtehetett, mivel hivatalánál fogva nála volt a város két pecsétje. A tanácsosok a szindikus segítségével ugyancsak megpróbálták kijátszani Bösinger polgármestert és embereit, az ágens hiába igyekezett jobb belátásra bírni a feleket. A tanácsülési jegyzőkönyvbe egyetlen utalás sem került be, de a kapcsolódó iratokból kiderül, milyen indulatok munkálkodtak a háttérben. 1702 januárjában például tekintélyes polgárok egy csoportját - közöttük két vízivárosi bírói tisztséget viselt személyt és az említett városrész több esküdtjét - hallgatták ki a tanácsosok és a szindikus elleni titkos szervezkedés és összejövetelek szervezésének gyanújával. A vizsgálatot nagyon komolyan vették, mivel a feltételezett vezetőket előre összeállított kérdőpontok alapján hallgatták meg, melyekből kiderül, hogy az elégedetlenkedő polgárok az uralkodóhoz akartak panaszra menni és tőle bizottság kiküldését remélték. Többen megfordultak Bécsben, titkon leveleztek, s az érintett városatyák legnagyobb rémületére állítólag követőik körében pénzt gyűjtöttek lobbitevékenységük finanszírozására. Nem hangzott el, ki állhat a hátuk mögött, de a nevek alapján egyértelmű, hogy Bösinger híveiről van szó, aki a vízivárosi polgárok, a kevésbé tehetős lakosság, valamint a magyarok körében népszerűségnek örvendett. Ezen kívül szembetűnő, hogy a városi 27 BFL IV.1014.b. Horvát Lőrincné Jósa Erzsébet válása (1719). 42
