Levéltári Közlemények, 85. (2014)
Irodalom - Az 1712 évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével Forgó András (szerk ) Pannonhalmi Főapátsági Levéltár - A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára, Pannonhalma-Veszprém, 2013.
Irodalom morva szerzetes természetesen merőben eltérő szempontok szerint írta le megfigyeléseit, de alapjában véve Lányival párhuzamosan ábrázolta az ülésszakon történteket. Mindent egybevetve tehát Forgó András tanulmánya a szó szoros értelmében bevezető: mélyen szántó és logikus fejezeteinek végigolvasása alkalmassá teszi a tárgyban kevéssé járatos olvasót a későbbiekben szereplő szöveg befogadására. A másik tanulmány, Hende Fanni munkája egy lehetséges példáját adja a kiadott forrás felhasználásának diákok, fiatal történészek számára az által, hogy „Ad dignitatem regiam sublevetis - A18. századi magyar királykoronázások történetéhez" címmel elemzi az 1712-ben Pozsonyban, valamint az 1792-ben Budán zajlott királykoronázás eseménysorát és szimbólumait, illetve összeveti ezeket a középkorban Székesfehérváron végzett ceremóniákkal azok eredetének fellelése, ezáltal az egyes szimbólumok megfejtése érdekében. A historiográfiai bevezetőn, az előrebocsátott kérdésfeltevéseken, valamint az összefoglaláson kívül ebben a tanulmányban szereplő további hat fejezet az egymástól nyolc évtizedre lezajlott két koronázás menetén halad végig. Először az egyes koronázási helyszínek és a vonulások rendje, majd külön a koronázás egyházi és külön a világi szertartása, végül a királyné megkoronázása és a szertartások során felcsendülő zene szempontjából. Az egyházi és világi szertartásnak alpontokba sorolva az egyes mozzanatait is elemzi. Ezek az egyházi szertartás esetében a királyi öltözet és a koronázási jelvények, azok átadása és a korona fejre helyezése, valamint a nádornak a rendekhez intézett, azok beleegyezésére vonatkozó (a vizsgált két koronázáson a hatalmi viszonyokból adódóan elmaradó) kérdése, míg a világi szertartásnál a vonulás a lovaggá ütés helyszínére, maga a lovaggá ütés, a koronázási eskü, a négy égtáj felé történő kardvágás, legvégül pedig a koronázási lakoma. Elemzése végén szereplő összefoglalásában Hende Fanni kiemeli, hogy a koronázás egyházi szertartása a vizsgált esetekben a liturgikus előírást követte, kifejezetten magyar elem volt azonban bennük a korona legitimitást adó volta, valamint a nádor szerepe, amely a beleegyezésre vonatkozó kérdés elmaradása ellenére is jelentős maradt. A világi szertartás pedig a császárkoronázás megfelelő részével ellentétben szimbolikus gesztusai révén szerves folytatása volt az egyházi résznek, az országlakosoknak tett ígéreteket tartalmazta jelképes formákban. A két koronázás összehasonlításából adódott a megállapítás, mely szerint a Habsburg-ház uralkodóinak az örökös királyság elfogadtatására irányuló törekvései révén egyes aktusok kiüresedtek, jelentésüket és tartalmukat vesztették, puszta külsőségekké degradálódtak. Ezzel párhuzamosan azonban, mintegy kárpótlásként, a ceremónia nemzeti jellege hangsúlyosabb lett mind a színek, díszítések, öltözékek, jelképek, mind az egyes szokások terén. Ennek a kárpótlás mellett ugyanakkor az uralkodó európai presztízse szempontjából is jelentősége volt, ugyanis egy virtuális magyar királyi udvar létrehozása, önálló jellegének hangsúlyozása által a ténylegesen birtokolt királyságainak száma egy- gyel gyarapodott. A kötet második felében található szövegközlésben Forgó András a magyar- országi forráskiadás utóbbi években bevett formájának tökéletesen eleget téve 316
