Levéltári Közlemények, 85. (2014)
Kilátó - Bernád Rita: A romániai egyházi levéltárak a világháló vonzásában
Kilátó környezetbe kerültek az elnéptelenedett, főként pusztulással veszélyeztetett egyházközségi archívumok egyedi és maradandó értékű irategyüttesei. A szász lakosság tömeges távozásával gyülekezeteik levéltárai és régi könyvgyűjteményei gazdátlanul maradtak, így azokat a nagyszebeni és a brassói gyűjtőlevéltárak és gyűjtőkönyvtárak vették gondjaikba. Hasonló indokoltsággal számottevő népességi csökkenés érte az országban etnikailag legvegyesebb összetételű temesvári katolikus egyházmegyét is, ahol a sváb lakosság Németországba történt költözésének következtében az egyházközségek száma a felére csökkent. A hívők nélkül maradt plébániák levéltárait az egyházmegye jelenlegi püspöke még helynöki időszakában személyesen gyűjtötte be a püspökség székhelyére. A gyulafehérvári érsekség Erdély történelmi határaival szinte megegyező területén, az egyház múltjának írott forrásait megmentő célkitűzésből nyolc gyűjtőközpont létesült, ahová a főesperességek és plébániák archívumait helyezték el és korszerű tárolásuk megoldásával az alsóbb egyházigazgatási egységek történeti levéltárai kutathatóvá, ügyviteli és tudományos szempontból használhatóvá váltak. Az iratrendező és iratgyűjtő tevékenységgel párhuzamosan az egyházi levéltáraknak az egyre igényesebb kutatószolgálat mellett a technikai fejlődés követelményeivel is lépést kell tartaniuk, így azt a személyi adottságok függvényében esetenként meg is tették. A világhálón keresztül elektronikusan kutathatóvá vált több korabeli és jelenkori nyomtatott segédlet a 2011-től önálló levéltári honlappal rendelkező Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár esetében. Elérhetővé tette okleveleinek cédulakatalógusát a brassói Honterus gyülekezet levéltára. Egységes és módszeres informatikai program hiányában az egyházi levéltárak közül csupán néhány látott hozzá saját kezdeményezésre - az általános fondjegyzékek, esetleg darabjegyzékek, leltárak kivételével - adatbázis-készítéshez és digitalizáláshoz, többnyire belső használat céljából, az eredeti példány sérült konzerválási állapotát védve. Az elektronikus kutatás kivitelezését eddig egyedi módon a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár valósította meg. A levéltár a világhálón közzétette a kéziratos és a már nyomtatásban is megjelent segédleteit, ezen kívül az egyházmegye 18-19. századi sematizmusait, portálját folyamatosan bővíti a kutatási forgalomnak intenzívebben kitett levéltári köteteinek digitális felvételeivel. Egyháztörténet-kutatás és forráspublikálás tekintetében a kolozsvári református és unitárius levéltárak számítanak elöljárónak. Az ország többségi román lakosságából álló ortodox egyház nem, vagy csekély mennyiségben rendelkezik történeti levéltárral, az egyházigazgatási iratok a Román Állami Levéltár megyei kirendeltségeinél kutathatók. A román ortodox egyházat kilenc metropólia és azon belül 42 érsekség és püspökség alkotja, amelyeknél főként a 20. század második feléből származó iratok halmozódtak fel. Ezek gondozásával egyházi személyeket (világi papok, szerzetesek, szerzetesnők) bíznak meg, az ortodox levéltári gyűjtemények nem rendelkeznek világi, esetleg szakmai képzettséggel is bíró személyzettel. A történeti iratok tudományos használata az ortodox egyházban ezért nem következetes, feldolgozottsága is változó. A háromszáz éve alapított román görög katolikus egyházmegyék az egyház törvényes megszüntetésével 1948-ban híveik nagy részével együtt elveszítették 290