Levéltári Közlemények, 85. (2014)

Forrásközlések - Gecsényi Lajos: Iratok a magyar emigráció történetéhez -Bartók László bécsi követ és Szegedy-Maszák Aladár washingtoni követ levélváltása (1947-1948)

Gecsényi Lajos: Iratok a magyar emigráció történetéhez ták" közé, mert ő mégiscsak szocialista. Ha ő egyelőre szocialista vonalon működik ezt nem foghatják rá akármilyen propagandával akarnák is őt a kommunisták befeketíteni. Más volna a helyzet - mondotta, ha a magyar ügy döntőbb aktiválásáról volna már szó. Akkor egy pillanatra sem haboznék, hogy csatlakozzon. Ugyancsak nem volna erre néz­ve hemmungja, ha bekövetkezik otthon a két munkáspárt fúziója, de ő ma még nem jár­hat más utakon, mint idegen emigráns kollegái: Petrescu136 vagy Tapalovics.137 Egyébként az otthoni fúziót húsvét tájára jósolja. - A magam részéről megértést tanúsítván állás­pontja iránt mégis vázoltam előtte döntő érvekkel, hogy az ő jelenlétének a hiánya meg fogja akadályozni a magyar egység létrejövetelét, ami ránézve felelősséggel jár nemzeti viszonylatban. Láttam rajta, hogy meggyőzésemre megingott és kijelentette, hogy kb. 2-3 hét múlva visszajön Genfbe és akkor fogja álláspontját leszögezni. Láttam, hogy velem szemben bizalommal van, talán azért is, mert genfi működésem alatt talán az egyedüli voltam, aki őt a munkaügyi konferenciák alatt gyakrabban meghívtam. Említettem neki a kérdőívet is és hajlandónak mutatkozott azt visszajövetele alkalmával tanulmány tár­gyává tenni és kitölteni. Egyébként Morgan Phillips Labour főtitkár138 útmutatásai alap­ján szeretné jövő vonalát kialakítani. Bánra vonatkozó véleménye egyenesen lesújtó. Bizalmasan nyert hazai információi szerint Bán azért utazott most Stockholmba, hogy Bőhm Vilmost139 rávegye egyezzen bele a fúzióba. Bán teljesen behódol és nem fog emigrálni - mondotta Peyer - mert anyagi ügyei teljesen az országhoz kötik. Kéthlyről sem hiszi, hogy emigrálna, mert a reakciótól való félelem oly nagy, hogy még a fúziót is lenyeli. Eckhardtról igen elismerően nyilatkozott és Sulyokról is. A saalbachi levegőt éreztem rajta, mikor eléggé erős kritikát mondott N. Ferencről. Bizonyára nemcsak nekem mondta el, hogy ő másfél év előtt nyomatékkai azt tanácsolta neki, hagyja el a kisgazdapárt a koalíciót, akkor ő (Peyer) szétszakítja a szoc.dem. pártot és szövetségre lép N. F. - cel. V. Bélát tiszteli - mondotta, Pfeiffert nem veheti politikailag komolyan, mert pártja nem is volt, tömegei ugyanis Sulyok tömegei voltak, melyek rája szálltak. Mindezt őszintén azért írom meg neked, kedves Aladár, mert őszinteség nélkül nehéz a dolgokat felépíteni. Mégis arra kérlek légy szíves ezeket a kijelentéseket bizalmasan kezelni. Az emberek azért is szólalnak meg előttem, mert nem voltam pártban, és fogalmuk sincs, hogy kikkel szimpatizálok. Kovács Imre Peyerrel elkövette azt a komiszságot, hogy összehozta Újvárival, mond­ván, hogy nem az az Újvári, aki a pol. rendőrség ágense. Ismétlem Neked, hogy Újvári Sándorról Bécsben kétségtelenül megállapítottam, hogy ágens. Máday Béla saját sze­mével látta Péter Gábor ajánlólevelét, amelyet Újvári végszükségben produkált, hogy a bécsi vöröskereszttől egy autót kapjon néhány napra. Újvári különben múlt évben egy külföldön nem ismert hazai szennylapban „leleplezte" cikksorozatban a disszidenciát, Kornfeldéket,140 Chorinékat,141 stb. Újvári többek között felajánlotta Peyernek, hogy in­gyen vasúti jegyeket szerez neki külföldre is, csakhogy megtudja merre utazik és milyen tervei vannak Peyernek. 136 Petrescu, Constantin Titel (1888-1957) román szociáldemokrata vezető. Nem emigrált, 1948-ban elítélték. 137 Topalovic, Zivko (1886-1972) jugoszláv szociáldemokrata vezető. 1944-ben emigrált és Párizsban telepedett le. 138 Morgan Phillips (1902-1963) az angol Munkáspárt főtitkára. 139 Böhm Vilmos (1880-1949) szociáldemokrata politikus. A Tanácsköztársaság idején hadügyi népbiztos. Emigrációban élt majd 1946-1948 között stockholmi követ. 140 Valószínűen Kornfeld Móric báró és családja. 141 Valószínűen Chorin Ferenc és családja. 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom