Levéltári Közlemények, 84. (2013)

Közlemények - Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században

Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században bíró 1683-ban kérte fel adószedőnek. 1692-ben pedig Szentkirályi Pál főbíró vette maga mellé másodbírónak. Aligha kétséges, hogy rátermettsége és sokirányú tapasztalatai miatt bízott benne 1696-ban Demeter Márton főbíró, aki ismét adó­szedőnek kérte fel. Tehát közel három évtizedes magisztrátusi tapasztalat és kel­lő köztisztelet eredményezhette, hogy 1700-ban a még ekkor is szerény vagyonú céhmester elnyerte az esküdtek bizalmát, és a város főbírójává választották. A mezővárosok magisztrátusán belül az adószedő bíró meghatározó fontos­ságú volt, mivel mind az állami adók, mind a földesúri summa és ajándék, mind pedig az egyházi tized rendszeres, időben történő kifizetése jórészt az ő tevé­kenyégének hatékonyságán múlott. A négy évtized alatt 32 személy töltötte be ezt a tisztséget. Az adószedő tevékenységének fontosságát mi sem bizonyítja job­ban, mint az a tény, hogy közülük 14 személy számára előkészület volt a főbírói szék elnyeréséhez. Ez a feladatkör, ha nem is több veszéllyel, de mindenképpen több kellemetlenséggel járt, mint a főbíróé. Minden bizonnyal ennek köszön­hető, hogy csak egy fő vállalta három alkalommal, és mindössze hét személy két esztendőben. A gazdag cívisek kevésbé sajátították ki maguk számára ezt a tisztséget, tehát a társadalmi presztízse lényegesen kisebb maradt. Ezzel ma­gyarázható, hogy közel kétszer annyi kisbirtokos (öt fő) végezte ezt a munkát. A legtöbb adószedő a középbirtokosok közül került ki (18 fő), kétszer annyi, mint a gazdagok közül (kilenc fő). A magisztrátus munkájában másodbíró csak 1685-től vett részt, amikor a fő­bíró munkája annyira terhes lett, hogy kisegítésére mindenképpen szükség volt. A század végéig mindössze 11 másodbíró neve maradt ránk. Közülük csak egy főt választottak meg kétszer. Figyelemre méltó, hogy ő, Kovács Gergely egészen szerény vagyonnal rendelkezett. Társadalmi hátterük szinte pontosan megegye­zett az adószedőkével. Úgy tűnik, hogy ez a tisztség, ez a beosztás is egyfajta alapozás, lépcső lehetett a hivatali előmenetelben, sok tapasztalatot nyújtott egy leendő főbírónak. Nem lehet véletlen, hogy e rövid idő alatt a másodbírók több mint felét, hat személyt tartottak méltónak a főbírói teendők ellátására. A magisztrátuson belül rangban a következő lépcső a kisbíróké volt. E tiszt­séggel kapcsolatosan ki kell emelnünk, hogy a szakirodalom ezen évtizedek­ben a hódoltság területén ilyen választott tisztségről, feladatkörről nem szól. Kecskeméten viszont még a következő évszázadban is a választott tisztségvise­lők között találjuk őket, akik fontos szerepet játszottak a tanácsi rendeletek, utasí­tások végrehajtásában, az adók beszedésében. Alighanem a város lakosságának a viszonylag nagy száma tette szükségessé, hogy a települést négy pars-ra osztva a főbíró kinyújtott kezeként mindegyik élén egy-egy kisbíró tevékenykedjen: „a becsületes város gondviselő bírái" között rendszeresen név szerint is említik őket. Hivatalosan megfogalmazott munkaköri leírásuk nem maradt ránk. A konkrét esetek ismeretében azt mondhatjuk, hogy csaknem mindenféle teendő ellátása­kor elsőként rájuk hagyatkozott a főbíró és az adószedő egyaránt. Mivel a maguk negyedének lakosságát jól ismerték, a főbíró mind a jogszolgáltatással kapcsola­tos teendőinek ellátásban, mind a rendészeti teendők során, továbbá az igazgatás terén munkájukra, ismereteikre messzemenően támaszkodott. A város határá­ban levő mezei kertek adományozásakor a kisbírók szinte kivétel nélkül jelen vol­57

Next

/
Oldalképek
Tartalom