Levéltári Közlemények, 84. (2013)
Közlemények - Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században
Közlemények gazda nevét rögzítette, tehát a jogosultak közel fele maradt távol. A jelenség szokatlan voltára utal az is, hogy köztük található 17 esküdt és több olyan személy, akik korábban és később komoly tisztségeket töltöttek be. Aki „bíró tételen jelen nem volt" figyelemre méltó büntetést fizetett, nem ritkán egy, másfél heti napszám összegét, egy-két bárány, juh árát. Az évenként szokásos népgyűlések mellett a közösség életében jelentkező rendkívüli események, fontos döntések érdekében is mozgósították a gazdákat. Ezekre rendszerint vasárnapokon került sor: pl. 1697-ben „.. .közönségesen az egész város lakosit a két templomból begyűjtőén az közönséges város házához” a város postaszolgálatát szervezték meg, hagyatták jóvá. Bérek megszabása, súlyos adók kivetése, rendkívüli robotmunka megosztása ugyancsak ok lehetett a testület összehívására. Tehát adatok sorával igazolható, hogy a hódoltság idején, sőt az oszmán hatalom kiűzése után, a magyar központi hatalom kizárólagossá válása után is nélkülözhetetlen maradt a mezőváros életében ez az intézmény. Az is csaknem kétségtelen ugyanakkor, hogy már a hódoltság alatt és az azt követő évtizedekben a mezőváros életének, sorsának alakításában csak ritkán kapott döntési lehetőséget. Ezeket a népgyűléseket elsődlegesen a központi kormányzat, a katonai vezetők, a nemesi vármegye és esetenként a tanács döntéseinek ismertetésére, elfogadtatására és a végrehajtás minél zökkenő mentesebbé tétele érdekében hívták össze. Bár a közösség életében kétségtelenül a legnépesebb közéleti megnyilvánulás volt, mivel egyre szerényebb döntési lehetősége maradt, a legtöbb esetben csak tanácskozó fórum maradhatott. A népgyűlés után a legnépesebb testület az esküdteké volt. A kecskeméti esküdtekről már egy 1423-ban kelt királyi oklevél is megemlékezik: Zsigmond király „Judici et Juratis" címezte rendeletét, tehát a bírónak és az esküdteknek, amelyben megtiltotta nekik, hogy a környező kunok érdekeit sértsék. Aligha kétséges tehát, hogy a város már a középkorban megszerezte széles körű autonómiáját. A hódoltság alatt is az egyik legfontosabb döntéshozó testület maradt. Súlyukat nemcsak az növelte, hogy soraikban fellehetők a legmódosabb gazdák, hanem főként az a tény, hogy körükben halmozódtak fel a közösség irányításával kapcsolatos legfőbb ismeretek, az évtizedek alatt kipróbált fogások és a sikerre vezető különféle gyakorlatok. Ezek birtokában lehettek a hivatali idő alatt a bírónak és a többi választott tisztségviselőnek tanácsadói, legfőbb segítői és ellenőrzői, azok leköszönése után pedig munkájuk számon kérői. Az esküdtekről hosszabb-rövidebb névsor még az 1660-as évekből is kevés maradt. Több rövidebb felsorolásból viszont csaknem teljes listákat állíthatunk össze. Számuk általában hatvan körül mozgott, és életük végéig szóló megbízatást kaptak. Tisztségüket csak a halálozás, vagy aggkori betegség szüntette meg. A megüresedett helyekre néhány évenként választottak újakat. A táblázat arról tanúskodik, hogy esküdtek közé még a törpe vagyonúak közül is választottak. Esetükben azonban aligha gondolhatunk a teljesen ágról szakadt napszámosokra, annál inkább mivel a gazdáknak legalább házuk volt, így nem lehettek vagyontalanok. Erősen valószínű, hogy még önálló háztatást nem vezető családtag lehetett. A bizonytalan vagyoni állapot mögött hasonló családi állapotú, vagy csekély vagyonú családfőt sejthetünk. Az is lehet, hogy a szegé52
