Levéltári Közlemények, 84. (2013)
Irodalom - Tóth Hajnalka: A Kanizsával szembeni végvidék Gyöngyösi Nagy Ferenc levelezése tükrében (1683-1690)
Irodalom A kötet elején az előzmények ismertetését olvashatjuk, amely kiemelten fontos a fő kérdéskör, tehát az 1683-1690. évek megértéséhez. Konkrétan a Gyöngyösi Nagy család történetét, pontosabban a katonai rangot viselő családtagok katonai pályájának részletes bemutatását olvashatjuk. A Gyöngyösi Nagyok - oly sok más magyarországi famíliához hasonlóan - éppen a török elleni folyamatos háborúnak köszönhetik társadalmi felemelkedésüket, bárói rangjukat (284. lj.). Nagy Ferenc katonai pályáját az 1675-1681. évek között csak elszórt adatok segítségével sikerült rekonstruálni. Bár 1681. évi, Kanizsával szembeni főkapitány-helyettessé történő kinevezése nem volt előzmények nélküli, levelezése nagy tömegben csak 1684 után maradt fenn (a jelenleg ismert mintegy 350 levél kb. 80%-a az 1684-1691. évekre esik). Nem véletlen, hogy a szerző az igazán részletes ismertetést az 1683. évi oszmán hadjárattal kezdte el. Három nagy súlypontja van a kötet gerincét kitevő 4. fejezetnek (57-172. oldal): 1. az 1683. évi „meghajlás" és körülményei, 2. a Kanizsával szembeni végvidék Buda 1686. évi ostroma idején játszott szerepe, 3. a Kanizsa vára ellen 1688 óta tartó blokád. Bár egy tudományos folyóiratban megjelenő recenzióban talán nem feltétlenül kellene megemlíteni, mégis kiemelendőnek tartom, hogy Tóth Hajnalka jó és gördülékeny stílusban ír. Becsülendő ez azért is, mert így a szöveg a nem szakmabeli érdeklődők számára is emészthető, befogadható. Bár említettem, hogy az Országos Levéltárban lévő Batthyány-iratok képezik a kötet fő forrását, azért nem hallgatható el az a - véleményem szerint - igen fontos tény, hogy a szerző a Gyöngyösi-Batthyány levelezésben lévő adatokat mindvégig kontrollálta az Udvari Haditanács Bécsben megmaradt lajstromkönyveiből. Mindez azért is hangsúlyozandó, mert így egy-egy év eseményei, pl. a sarkalatosnak számító hadba vonulás kérdése több szempontból is elemezhető. A felhasznált levéltári forrásokkal kapcsolatban egyébként is kiemelendőnek tartom a török nyelvű források bátor használatát. Tóth Hajnalka altajisztika szakon is végzett a Szegedi Tudományegyetemen, tehát nem idegen tőle az innen kiaknázható adatok beépítése munkájába. Különösen üdítő, hogy az egyes dunántúli magyar főurak, köztük a Batthyányak 1683. évi oszmánok oldalára történő átállásának körülményeiről meglévő tudásunkat tovább tudta mélyíteni. Úgy érzem, hosszú távon is kamatoztatható ez a tudás, hiszen egy ilyen összetett időszak, mint a török elleni nagy 17. század végi háború története csak mindkét oldal forrásainak bevonásával érthető meg minél jobban. Követendő példa lenne! A levéltáros recenzens az ismertetés során megengedhet néhány felvetést, ami nem a kötet értékét, egységét érinti. (Olyanokat, amelyeket a recenzens magára, illetve saját kutatási témájára is érvényesnek tart és próbál megvalósítani.) Akár kézenfekvő is lehetett volna a többször idézett neves stájer történész, Othmar Pickl nyomán a Grazi Levéltárban található Belső-Ausztriai Kamara, vagy a Bécsben lévő Belső-Ausztriai Haditanács fennmaradt irataiban is kutatást végezni. A stájer rendek ugyanis mind a Kanizsai, mind a Kanizsával szembeni végvidék védelmében és finanszírozásában komoly szerepet játszottak, ráadásul ez a szerep az 1680-as évek háborús viszonyai között még inkább erősödött. A szerző is kiemeli, hogy több magyarországi és külföldi levéltárban található családi levéltárban (pl. Zágráb - báni levéltár, Graz - Herberstein, 252
