Levéltári Közlemények, 84. (2013)

Közlemények - Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században

Iványosi-Szabó Tibor: A cívis közösség formálódása Kecskeméten a 16-17. században

Birodalmat hazánk területéről kiszorítsuk. Az idegen hatalom, a polgárháborúk és az elkeseredett vallási küzdelmek nálunk blokkolták mind a gazdasági, mind a szellemi, mind pedig a közösségi fejlődés lehetőségeit. A polgárosodás felgyorsulása helyett a nemesség az 1608. évi országgyűlésen törvényben gátolta meg évszázadokra az uralkodót abban, hogy a mezővárosok fejlődését bármilyen formában támogassa, azokat földesuraik fennhatósága alól kiemelje. Az egységes nemzeti piac nemhogy létrejött volna, hanem a század utolsó harmadára három helyett — Thököly kérész éltű államának megjelenésével — négy részre szakadt az ország. A korábban még sosem látott pénzügyi-gazdasági válság visszavonulását viszont az idegen központosítás követte, és szorította vissza már korábban a hazai kereskedelmet. A bénultság állapotát jelző török állam rovására a nemesi megyék és a földesurak egyre határozottabban léptek fel a falvak és a mezővárosok lakóival szemben. Az évtizedekre terjedő háborúk és polgárháborúk a keserves és minimális anyagi felhalmozást is tönkretették, felélték, így a szellemi és a tudományos élet kilátástalan helyzetbe került. Ilyen közegben még a vigasztalónak látszó egyéni próbálkozások is sorra kudarcot vallottak.

Az állami igazgatás a változatlan politikai állapotok között képtelen volt érdemben fejlődni. A nemesi vármegye aktivizálódása — még mindig a királyi területen — elsődlegesen a rendi kiváltságok megerősítését és a nemesség érdekeinek védelmét szolgálta. A városok és falvak összefogását mind az idegen hatalom, mind pedig a magyar rendiség egyaránt gátolta. Az alsó szintű köz- igazgatás és közösségi szerveződés még a királyi országrészben sem kapott sem a központi hatalomtól, sem a rendektől semmiféle támogatást. A hódoltság területén érthetően még keservesebb állapotok között maradtak a paraszti és cívis közösségek. Keserves ellenmondás, de tény, hogy másfél évtizeden át a hódoltság mezővárosait és falvait legkíméletlenebbül a nemzeti önrendelkezést követelő kuruc katonák és kuruc tábornokok zsarolták meg.

Tehát a kora újkor első két évszázada a magyar rendek és a nemesi vármegyék számára nagyobbrészt a kudarcok sorát hozta. A megváltozott körülmények között sem voltak képesek rövidebb és hosszabb távú céljaikat módosítani, szűk társadalmi körre korlátozódott érdekeiknek akár csak csekély részéről lemondani. Változatlanul csak a nemesi nemzet keretein belül, annak szűkén vett érdekeinek figyelembe vételével formálták céljaikat. A magyar nemességnek ez a beszűkült programja a két évszázad alatt igazán távlatos politikust — Zrínyi Miklós kivételével — nem volt képes maga élére állítani. Nem mondható szerencsésebbnek a katolikus egyház, illetve a protestáns egyházak szerepe sem. Az előbbi figyelmét és energiáit egykori híveinek visszaszerzése késztette a Habsburg-dinasztia szolgálatára, az utóbbiak gazdasági és politikai támogatásuk érdekében alkudtak meg a széthúzás erőivel.

Ezek alapján joggal merül fel a kérdés, miként tudtak a legszélesebb társadalmi csoportok anyagi és politikai hatalom, illetve támogatás hiányában önmaguk érdekeinek védelme és a lassan formálódó nemzeti ügy érdekében bármit tenni. Erre csak több feldolgozás eredményeinek birtokában lehet majd megalapozott választ adni. Ez a feldolgozás csak egy lehet a remélhető hosz- szabb sorban.

101