Levéltári Közlemények, 83. (2013)
Irodalom - Dr. Várkonyi Tibor: Családtörténet határok nélkül. I—II. rész. 2012.
Irodalom mások elé a családjuk történetét, adott esetben egykor féltve őrzött titkait. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy az életrajzok olykor apró részletekbe menő, önéletrajzba illő adatsorai között az élettörténetek, az emberek személyiségének megragadását célzó anekdoták vagy épp a megtörtént esetek leírásai igazán lebilincselő erejűek; a megjelent munkát - mintegy megfűszerezve - mindenképpen élvezetesebbé teszik. A szerző abbéli törekvése - amiként ő is írja egy helyütt -, hogy a „kis" emberek életén át valóban megelevenedjenek a múlt képei, ilyenformán sikeresnek mondható (lásd erre vonatkozóan például a 4. generációnál közreadott életrajzokat). A szerző sokféle, talán szokatlannak is nevezhető módszert, azok eredményeit kínálja tálcán a családtörténeti kutatók számára (ki-ki a pénztárcája és a képességei szerint választhat közülük), mint például a genetikai (pl. Y-DNS-, bőrlécvizsgálat), orvosszakértői és egyéb vizsgálatok perspektíváit, a bennük rejlő lehetőségeket. (Az egyik efféle kutatásnak még a szépművészeti irodalomra is volt hatása, a korábban A Degenfeld család címen ismert Barabás Miklós-festményt a miskolci Hermann Ottó Múzeumban már A Degenfeld-gyerekek címet viseli - II. kötet, 501. oldal). A szigorúan vett tudományos szemlélettől való el-elszakadás révén Dr. Várkonyi Tibor olykor igen merész ötleteket mutat meg az olvasóknak, a családfakutatóknak, arra biztatva őket: merjenek nagyot álmodni, gondolni, a tények puszta elemzése helyett vagy mellett előrevivő, új távlatokat nyitó feltételezésekbe bocsátkozni. A kötetek közreadásával megteremti annak a lehetőségét is, hogy a saját gondolatmenetét és munkametódusát tükröző könyv által az olvasók új, illetőleg más módszertani lehetőségeket ismerhessenek meg és sajátíthassanak el. A leendő olvasókra való tudatos odafigyelés számos helyen tetten érhető a szövegben, illetőleg a köteteket forgatóknak az az érzése támadhat: Dr. Várkonyi Tibor számtalan alkalommal az együttgondolkodásra, az együttes kutakodásra, a további eszmecserék megtételére buzdít, valamint igyekszik megjelölni a további kutatásra érdemes helyeket is. Habár a több helyütt olvasható szubjektív feltételezések, vélelmezések szakmailag nem minden esetben támaszthatók alá, dicséretes a szerző azon törekvése is, hogy elérhetőségeinek megadásával közvetlen - szakmai vagy kevésbé szakmai - párbeszédek kialakulását szorgalmazza a genealógiai kutatásokat illetően. Ennek valóban közösségteremtő ereje lehet (e szándékra utalhat a kötet kapcsán létrehozott Facebook-oldal léte is), a családfakutatók egymástól is rengeteget tanulhatnak. Ez mindemellett arra is lehetőséget biztosít, hogy a szerző a kötetben fellelhető hibákról első kézből, az olvasó által értesülhessen. Mindezek kellő energia és türelem birtokában bizonyára minden érintett hasznára válnak majd. A szerző több ponton is hangsúlyozza: mindvégig célja volt, hogy élvezetes művet alkosson. Olybá tűnik, hogy - akarva-akaratlan - a horatiusi „dulce et utile" (gyönyörködtetés és a hasznosság) irodalomfelfogás köszön ránk e kötetek lapjairól - hol princípiumként, hol ódiumként. A mintegy évtizedes megírási idő, az egyes részek újra és újra történő átdolgozása ellenére az olvasó joggal vélekedhet úgy: érdemes lett volna még több időt szánni arra, hogy a kiadvány mind a célokat, mind a tartalmat, mind a formát illetően letisztultabbá válhasson. 391
